Ezek a legostobább tévhitek a vakcinákkal kapcsolatban

Az interneten a legostobább elméletek is futótűzként terjedhetnek, ami mára ijesztő gyakorlattá vált.

null

Ugyanis itt nem arról van szó, hogy lapos-e a Föld, vagy hogy a bolygó közepén élnek-e nácik, hanem hogy együttesen fel tudunk-e lépni egy valós veszély ellen. Ennek ellenére, bőven van min derülni, ha kicsit beleássuk magunkat a koronavírus-konteók világába.

Nem ez az első „kamu„ járvány

Bizony, ha eddig nem tudtad volna, akkor most elmondjuk neked, hogy nem a koronavírus az első ilyen átverés! Az ebola járványt is csak kitalálták, de még a spanyolnáthát is. Tudod, ami 1918 és 1920 között zajlott, és amit az egész világon dokumentáltak.

Természetesen ez bődületes baromság, vírusok, betegségek léteznek, olyan nincs, hogy nem hiszel bennük.

A kép illusztráció
Fotó: Pexels

Átkódolnak!!!

Ennek a tévhitnek annyi köze van a valósághoz, hogy néha félig-meddig korrekt tudományos tényekkel vezetik fel, hogy hogyan működik a DNS és RNS, ami után elszabadul a pokol. Olyan meggyőződéssel lépnek rá a félremagyarázás és kuruzslás pedáljára, hogy átszakad a padló.

Sajnos sokszor célba talál ez mese, mert vannak, akiknek könnyebb elhinni a szenzációhajhász áltudományos kuruzslást, mint a száraz, tudományos tényeket.

A vakcina legyengíti a szervezetet

Ez sajnos már olyan tévhit, ami a veszélyesebbek közé tartozik, hiszen nem tűnik egyértelmű hazugságnak. Természetesen akármilyen hihetően hangzik, attól még nem igaz, a vakcinák pont, hogy felkészítik az immunrendszert a védekezésre.

A tévhitek listája itt közel sem ér véget, éppen ezért nagyon fontos, hogy minél tájékozottabb legyél, és ne dőlj be a többi veszélyes hiedelemnek se!

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Pexels

A vakcinával elkerülhetők a szövődmények a ceredi idősotthon vezetője szerint

– Felelősséggel tartozom a családom és az idősek iránt is, ezért döntöttem úgy, hogy beoltatom magam – tájékoztatott Simon Ákosné, a ceredi idősek otthona vezetője, hozzátéve: – Az intézmény minden dolgozója és az itt lakók is megkapták már mindkét oltást. A kollégákkal közösen megbeszéltük a lehetőségeket, és az idősekkel, a hozzátartozóikkal is közösen hoztuk meg ezt a döntést. Amennyiben valakiben kérdés merült fel, igyekeztem mindent megválaszolni, amire nem tudtam felelni, annak utánajártam. Hiteles forrásból tájékozódtam, olyan szakemberek véleményét kértem ki, akiknek nem kérdőjelezem meg a hozzáértését. Ugyanezt javaslom mindenkinek, akiben bármi kétely felmerül az oltással kapcsolatban.

Tovább

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.