Hamarosan kezdetét veszi az OTDK Agrártudományi Szekciója

Az idén is nagy népszerűségnek örvendő szekcióban 220-250 hallgató fogja bemutatni kutatási eredményeit.

null

Az idei online OTDK Agrártudományi Szekcióját az Állatorvostudományi Egyetem rendezi meg március 29-31. között. Az idén is nagy népszerűségnek örvendő szekcióban 220-250 hallgató fogja bemutatni kutatási eredményeit.

Az előadó hallgatókon kívül a szervezők változatos programelemekkel várnak minden érdeklődőt. A rendezvény Dr. Sótonyi Péter, az ÁTE rektorának köszöntőjével veszi kezdetét, majd többek között Dr. Palkovics László, Innovációs és Technológiai miniszter beszédét is meghallgathatják a jelenlévők. A megnyitó keretében még szó lesz magyar állatorvos-képzés múltjáról és jelenéről, végezetül pedig Dr. Nagy István agrárminiszter nyitja meg a 35. OTDK Agrártudományi Szekcióját.

Vajna Tímea kertészmérnök dolgozik a kísérleti gazdaságban a Debreceni Egyetem böszörményi úti campusán, ahol a Kertészeti tanszék bemutatókertjének üvegházában oktatási és gyakorlati céllal nevelnek zöldség, fűszer és dísznövény palántákat magvetéstől a kiültetésig.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Az előző évekhez hasonlóan a középiskolások is bemutathatják eredményeiket.

Ezt követően a hallgatóké a főszerep, akik 23 különböző tagozatban, mint például állat-genetikai és biotechnológiai vagy tájökológiai témákban prezentálhajták munkáikat. Az előző évekhez hasonlóan a középiskolások szintén bemutathatják eredményeiket. A szekció március 31-én záró ünnepéllyel és az eredmények kihirdetésével ér véget.

Minden érdeklődő online csatlakozását szeretettel várják a szervezők a Microsoft Teams felületén. A részvételi szándékot ezen az email címen előre jelezni kell.

Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.