Jelentkezés a Ludovika tehetséggondozó programjára

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő képzés idén ősszel már a második évfolyamát indítja el.

null

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem közleményében kiemelte, hogy az ingyenes lakhatást, kiemelt ösztöndíjat és személyre szabott képzést nyújtó Ludovika Collegium azért jött létre, hogy minél több, a világról felelősen gondolkodó, stratégiai szemléletű, közérdeket szem előtt tartó szakembert biztosítson – derül ki az unilife.hu cikkéből.

A Ludovika Collegium képzése hat féléves, és bármely tudományterület hallgatói jelentkezhetnek rá, így egyolyan közösség jöhet létre, melynek tagjai egymást is ösztönzik új ismeretek megszerzésére. A lehetőség az NKE hallgatóin kívül nyitva áll bármely más, magyarországi székhelyű felsőoktatási intézmény nappali munkarendben tanuló hallgatói számára, akik közül többlépcsős felvételi eljárásban választják ki a legtehetségesebb és leginkább motivált hallgatókat.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem épülete. Fotó: MTVA/Nagy Zoltán

A program a külföldi tapasztalatszerzést is lehetővé teszi, ugyanakkor a tantermi jellegű képzés mellettinnovatív oktatással is találkozhatnak a résztvevők:hackathonok, szimulációs gyakorlatok, csoportos projektmunkák várnak a leendő hallgatókra. A közleményben kiemelték azt is, hogy minden hallgató személyes figyelmet kap, emellett a fejlesztést az NKE oktatói mellett hazai és külföldi mentorok is segítik.

A tehetséggondozó programja május 10-ig lehet jelentkezni. További információt a Ludovika Collegium honlapján olvashatsz.

Korábbi cikkünkben a pályakozedők álláskeresésében segítettünk tippjeinkkel. Az alábbiakban segítünk, milyen lehetőségeket ragadj meg már pályakezdőként is – pl. profi önéletrajz. Segíts a jövődön! – A munkavállalás mesterhármasa

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.