Kommunikációs stílus, avagy mindenki másképp csinálja
Van, aki főként agresszíven, földbe döngölőn, van, aki passzívan, menekülőn, van, aki passzív-agresszíven, vagyis ellentmondásosan, és akad, aki asszertíven, azaz nyíltan, békésen, mégis önérvényesítő módon kommunikál.
Az emberek többsége mind a négyféle kommunikációs stílust alkalmazza: szituációtól, lelkiállapottól, jelenléttől függően agresszív, passzív, passzív-agresszív vagy éppen asszertív módon nyilvánul meg.
Ugyanakkor lehet, hogy az egyik stílus – a személyiségéből adódóan, az önértékelési és önismereti szintjének függvényében – gyakrabban jelenik meg a kommunikációjában. Nézzük a négy kommunikációs stílus legfőbb ismérveit.
Békés önérvényesítéssel
Az agresszíven kommunikáló ember számára saját maga a fontos. A célját általában erőszakos módon éri el. Ha a beszélgetőtársa szintén agresszíven kommunikál, akkor egymásnak feszülnek, és végül mindketten vesztesként kerülnek ki a csatából. Aki passzív módon reagál az agresszivitására, az nem bocsátkozik vitába, de a saját érdekeit sem tudja érvényesíteni. A legkifizetődőbb hozzáállás ilyenkor az asszertív kommunikáció, azaz a békés önérvényesítés.
– Először is vegyünk egy mély levegőt, és lassan fújjuk ki. Ezzel is telik az idő, és így nem fogunk azonnal vitába szállni
– javasolja Tamás Kata pszichológus, kommunikációs tanácsadó a Diéta és Fitnesz magazinnak. – Ha úgy látjuk, hogy nem tudunk eléggé nyugodtak maradni, akkor kérjünk időt, halasszuk későbbre a beszélgetést. Ha benne maradunk a helyzetben, akkor az agresszió csillapítására alkalmazhatjuk például a meghallgatást. Hallgassuk végig a beszélgetőpartnerünket, tegyünk fel neki nyitott kérdéseket, amelyekre nem csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, és ismételjük meg a saját szavainkkal, mintegy megerősítésként azt, amit mondott. Ismerjük el az érzéseit, ez segíti megnyugodni. Ha azt érzékeljük, hogy fogva tartja valamilyen múltbeli történés, akkor érdemes elmozdítani a jövő felé és megoldásokat ajánlani a számára. Ha valamit kér, de nem tudjuk megtenni, akkor mondjuk el, hogy mit tudnánk tenni helyette.
Szakértőnk azt javasolja, hogy végig nyíltan, őszintén kommunikáljunk, vállalva a felelősséget mindazért, ami ránk tartozik. Tekintsük partnernek, hagyjuk, hogy önmaga lehessen, de ne engedjük, hogy megalázzon vagy kihasználjon. Ha határkijelölésre van szükség, mert például kiabál, akkor érdemes így reagálni: értem, hogy ez fontos neked, szeretnék segíteni, ugyanakkor a hangerőd nehézzé teszi ezt.
Amikor a másik fontosabb
A passzívan kommunikáló ember kerüli a konfliktusokat, inkább elfogadja a másik véleményét, nem mondja el, hogy mit gondol. Számára a beszélgetőtárs a fontos, ő van a középpontban. A kapcsolataira helyezve a hangsúlyt elhanyagolja a tevékenységeit, vagy akár feláldozza a saját sikerét is, így előfordul például, hogy a munkatársát léptetik elő ő helyette. Csapatban is önzetlen, segítőkész és terhelhető. A céljait azonban sokszor nem éri el, kevesebb sikerélménye van, ráadásul kihasználják, túlterhelődik. Akire ez a kommunikációs stílus a jellemző, az benne maradhat egy egészségtelen kapcsolatokban.
Ellentmondásos üzenetekkel
– A passzív-agresszív módon működő ember úgy kommunikál, hogy egymásnak ellentmondó üzeneteket küld, amivel zavart kelt a másikban – magyarázza Tamás Kata. – Például megbeszél adott időpontra egy telefonbeszélgetést, de nem veszi fel a telefont. A következő alkalommal ugyanígy tesz. A felszínen azt üzeni, hogy „beszéljünk", mert meg akar felelni, a viselkedése azonban nem ezt mutatja. A kommunikációjából hiányzik az őszinteség, nem tudja elmondani, hogy mi játszódik le benne.
Egy mondatán belül is megjelenhetnek egymásnak ellentmondó üzenetek, például: menj csak nyugodtan, majd elleszek itthon valahogy! E kommunikációs stílus jellemzője, hogy vesztes-vesztes helyzeteket generál, hiszen így mindenki rosszabbul jár, mintha kimondta volna, hogy „nem akarom".
Mikor melyik kommunikációs stílus működik?
Az asszertivitás akkor célravezető, ha hosszú távon akarunk valakivel kapcsolatban lenni, van időnk és energiánk a mélyebb kommunikációra. Vészhelyzetben, vagy ha valamit gyorsan kell megcselekedni, egy agresszívan viselkedő ember tud a leghatékonyabban működni. A passzivitás pedig akkor hasznos, amikor a kapcsolat a lényeges, a másik ember a fontosabb, vagy amikor a másiknak fontosabb az, amiről éppen beszélgetünk.
Mindegyik kommunikációs stílus szükséges, ám annak az érzékelése, hogy melyik helyzetben melyik kell, már a kommunikáció művészi szintje.
Művészi szinten
– Három része van a kommunikációnak, és ha jól működtetjük ezeket, a kommunikációt akár művészi szinten művelhetjük – állítja Tamás Kata. – Nagyon fontos az önkifejezés, hogy elmondjam, mi van bennem, lehetőleg énközlésekkel. A másik ember meghallgatása szintén lényeges. Az asszertív kommunikáció ugyanis csak akkor működik, ha kíváncsi vagyok a másikra, fontos számomra, hogy megértsem az álláspontját. A harmadik faktor az ön- és helyzetismeret. Tudom-e, hogy adott helyzetben hogyan szoktam reagálni? Tudatosítom-e magamban, hogy például dühös vagyok, vagy nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy az asztal alatt jár a lábam?
Mély kapcsolódás
Sajnos sokan nem képesek tartósan „középen" lenni, a két szélsőség, azaz az agresszív és a passzív kommunikációs stílus között mozognak, ami nem csoda, hiszen az asszertivitáshoz komoly tudatosságra van szükség. Általában megtalálják az őket kiegészítő, a középtől általában ugyanakkora távolságra lévő ellenpólusukat. Aki pedig alapvetően „középről", asszertíven kommunikál, nagy valószínűséggel olyan társakra lel, akikkel valóban kielégítővé, intimmé válhatnak az emberi kapcsolatai. Valódi, mély kapcsolódásokban lehet így része, ami a boldog lét alapja.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Illusztráció. Forrás: PEXELS
