Kevés zenei műfaj életútját lehet a dubstepéhez hasonlítani, egyedül a Limp Bizkit által képviselt nu metal volt képes ilyen mély lyukat égetni a zenetörténelem lapjaira. Ugyanis ez a két műfaj olyan pokolian forró volt a maguk idejében, hogy minden popzenész hasonlítani akart rájuk, viszont nagyon rövid idő alatt mindenki le akarta tagadni, hogy valaha szerette.
Undergroundból a csúcsra
A korai dubstep inkább érdekes, mint kellemes, de alapvetően ártatlan tört ütemű műfaj volt, ami a breakbeat, a grime és a drum and bass farvizén evickélt, az Egyesült Királyság underground zenei tengerén. Népszerű lazulós zene volt, ami rendszerint a szórakozóhelyek kistermében ment, ha valaki megunta a 180 bpm-es veretést.
A bajok a kétezres évek második felében kezdődtek, amikor a műfaj elkezdett stílusjegyeket átvenni az akkor menő zúzós electrohouse-tól, és ami ezután következett azt senki nem köszönte meg.
Sikítások, elvadult torzítások, tolakodó „magas" basszusok, wub-wub-wub és a többiek átvették az uralmat a stílus felett, Skrillex hathatós közreműködésével. Itt már nem volt leállás, 2010 környékén mindenki mocskosabbnál mocskosabb dubstepet akart játszani és az emberek imádták. Annyira, hogy a popzenék sem voltak már az igaziak dubstep betét nélkül, ahogy a filmelőzetesek és a reklámok sem.
Egyetlen király sem uralkodik örökké
A dubstep ámokfutása nem tartott sokáig, 2015 környékére már érthető módon az átlag fogyasztónak elege volt az egy kaptafára épülő, sokkoló számokból. Természetesen születnek még ilyen zenék, de még jó pár évnek el kell telnie ahhoz, hogy bárki is komolyan vegye ezt a műfajt.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
