
Diszekkel is el tudod végezni az egyetemet, sőt akár a felvételi eljárás során is kaphatsz pár plusz pontot és az egyetemi éveket is jócskán megkönnyítik,
ha igénybe veszitek az alábbi lehetőségeket – olvasható az UNILIFE cikkében.
Először is: kik azok a diszesek? A diszesek alatt értjük: a diszfáziával, diszláliával, diszfóniával, dadogással, hadarással, afáziával, orrhangzós beszéddel, dizartriával, mutizmussal, súlyos beszédészlelési és beszédmegértési zavarral, centrális pöszeséggel, megkésett beszédfejlődéssel, diszlexiával, diszgráfiával, diszkalkuliával, diszortográfiával, hiperaktivitással és figyelemzavarral küzdő hallgatókat.
Ez a besorolás csak a cikk kedvéért született, hogy tudjátok, ha érintettek vagytok.
Rendszeres szociális támogatás
A felsorolt tanulók számára is lehetőség van a rendszeres szociális támogatás igénybevételére. Ehhez egy külön erre a célra létrehozott oldalon kell kitölteni egy űrlapot és a hozzá tartozó mellékleteket. A kérelem pozitív elbírálás esetén havi támogatással élhetnek a fent említett csoportba tartozók.
További állami támogatott félévek
A fogyatékossággal élők további állami féléveket is kaphatnak, ha államilag finanszírozott képzési formában tanulnak. Ennek maximuma négy félév és szintén egy online nyomtatványon nyújtható be az erre irányuló kérelem.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Pexels