Ezeket az egyetemi érdekességeket még biztos nem hallottad

Érdekességek intézményekről világszerte: fogadjunk, hogy te is lennél ilyen helyeken hallgató!

egyetemvilágérdekességek2021. 10. 11. 13:52
null

Az amerikai Georgiai Egyetemen van egy légmentesen lezárt terem, ahova különféle tárgyakat helyeztek el, amelyek bemutatják a civilizációnkat. Vannak közöttük irodalmi művek, használati tárgyak és ruhák. A termet 1940-ben zárták le azzal a tervvel, hogy csak 8113-ban nyitják ki.

  • Kaliforniában található a Santa Claus Egyetem, ahol hivatásos Télapókat képeznek ki. Tanulnak többek között különféle játékok jellemzőiről és arról is, hogy tudnak hitelesen Mikulást alakítani. Nem csoda, hogy professzionális képzésben részesülnek, hiszen a legjobb Télapók akár 100 ezer dollárt is kereshetnek évente.
  • Cambridge-i Egyetem könyvtárában 9 millió könyv fér el, ám ez sem bizonyult elégnek, ezért egy új épületet kellett emelniük azért, hogy további 4 millió könyvnek adhassanak helyet. Az első könyv, amit az új könyvtárban elhelyeztek, a Galaxis útikalauz stopposoknak volt.
     
  • 2007-ben a Georgetowni Egyetemen megtiltották a hallgatóknak, hogy több, mint egy darab pingponglabdát birtokoljanak, így próbálták megakadályozni, hogy a hallgatók sörpongot játszhassanak.
  • 2012-ben egy kanadai egyetem egész szobára való kiskutyával kedveskedett a hallgatóinak, hogy segítsen nekik a stresszkezelésben.
  • A Harvard egyetemi könyvtárában van egy 19. századi könyv, amit emberi bőrbe kötöttek.
  • A Chicagói Állami Egyetemen egy ROVER nevű robot szolgálja ki a hallgatókat. Öt könyvet tud 2,5 perc alatt összeszedni, míg ugyanez a művelet a hallgatóknak 2 órába telne.

 

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Kiemelt kép: Pexels

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.