Az alábbi eltűnések mindegyike a mai napig megoldatlan, némelyik pedig annyira hihetetlen és nyomasztó, hogy bármelyik forgatókönyvíró megirigyelné!
A Lindbergh-bébi
Charles Lindbergh igazi sztárnak számított a múlt század elején. No, nem a némafilmek csillagaként vagy énekesként vívta ki magának ezt a címet: ő volt az első, aki egyvégtében szelte át az Atlanti-óceánt repülővel. Ezzel pedig örökre beírta magát a történelembe (és a bulvárlapok rovataiba is), ráadásul anyagi gondokkal sem kellett küzdenie: az élete tökéletes volt.
A sikerszéria és a gondtalanság 1932. február 29-én ért véget. Ekkor ugyanis elrabolták kisfiát, a kétéves Charles Jr.-t – egyenesen a bölcsőből –, miközben az egész család és a személyzet is otthon tartózkodott. Egy levélben 50 ezer dollár váltságdíjat követeltek a kisfiúért cserébe.
Lindbergh ismertsége miatt óriási sajtófelhajtás övezte az ügyet, ami valószínűleg jelentősen hátráltatta a szakszerű nyomozást.
Ellentmondásos információk, hamis nyomok is nehezítették a folyamatot, az elrablók leveleikben azt állították, hogy a kisfiú még életben van. Később derült ki, mikor egy sofőr véletlenül egy félig betemetett gyereksírra bukkant, hogy a kis Charles már valószínűleg eltűnése éjszakáján életét vesztette.
Bár 1936-ban kivégeztek egy német bevándorlót a bűntettért, valójában az összecsapott nyomozás miatt a mai napig kétséges, hogyan tűnt el a kisgyermek – egyes elméletek szerint maga az apa volt felelős mindenért.

A Sodder gyerekek
Nem kevésbé furcsa a Sodder gyerekek eltűnése. A Sodder család nyugat-virginiai otthonában 1945. december 24-én éjjel óriási tűz ütött ki, amely mindössze 45 perc alatt porig égette a házat. A tízgyermekes családból a szülőpár és négy gyermekük sikerrel kijutott, azonban az öt legkisebb kimenekítése lehetetlen volt (a legidősebb fiú éppen katonai szolgálatát töltötte, nem volt otthon).
Miután a szakemberek megfékezték a lángokat, elindult a tűzeset felderítése, melynek során meglepő dolgokra bukkantak: bár számos edény viszonylagos épségben maradt, az elvileg bennégett öt gyermek maradványait nem sikerült felfedezni. A tűz során valószínűleg nem képződött akkora hő, amely még a csontokat is maradéktalanul elégette volna, így bár a halotti bizonyítványokat kiállították a gyerekekről, a szülők valójában sosem hittek abban, hogy a tűzvész martalékaivá váltak.
Az esettel kapcsolatban több elmélet is napvilágot látott, ezek közül a legnépszerűbb, hogy a gyerekek valójában emberkereskedelem áldozataivá váltak, és a tűz az elrablók részéről csupán elterelésként szolgált.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Borítókép: Charles Liendbergh (Fotó: YouTube/Képernyőfotó)