Iskolatejet minden gyereknek, könnyebb szerződéskötést az iskoláknak!
Fontos bejelentést tett az Agrárminisztérium.
Fontos bejelentést tett az Agrárminisztérium.

Adatrevíziót hajtott végre a KSH szeptemberben.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

V. Németh Zsolt: két év alatt hatvan százalékkal nő az igazgatóságok dolgozóinak bére.

A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.

2010-ben a nettó nemzetgazdasági átlagbér havi összege csupán 132 604 forint volt.

A diákok sokkal érdeklődőbbek, a tanárok továbbképzéséhez pedig minden segítséget megadnak – mondta Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár lapunknak.

Pölöskei Gáborné szerint az ágazati központok létrehozásával úgy alakult át a rendszer, hogy a fiatalokat fel tudják készíteni a szakmák jövőbeli változásaira is.

Háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege.

A gyógynövények valódi hazai reneszánsza még előttünk áll, Magyarország nagyhatalom a gyógynövények piacán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Hihetetlen történet.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”

A megállapodást rendkívül egyenlőtlen versenyre kényszerítené a magyar gazdákat.

A néppárt döntése kikövezte Európa útját a háborúba.

Families are paying the price for Brussels’ decisions.

A testület elnöke, Pecsenye Csaba közéleti megszólalásai és a Tisza Párt adatbázisával kapcsolatos ügyek tovább erősítik a testület függetlenségével kapcsolatos vitákat.

Nehéz lehet elhinni a kedd reggeli havazás után, de itt vannak a részletek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.