Mérséklődött a kisvállalatok pesszimizmusa
A mezőgazdasági cégek várakozásai továbbra is a pozitív tartományban vannak.
A mezőgazdasági cégek várakozásai továbbra is a pozitív tartományban vannak.

A gyártó és termelő cégek minden más szektornál jobban aggódnak amiatt, hogy a jövőben zsarolóvírusos támadás éri őket.

Az osztrák szállodák vesztesége tavaly már hatmilliárd euróra rúgott, a téli szezon veszteségei miatt most újabb mentőövet kérnek az államtól.

Az elmúlt tíz évben két területen már megvalósult protekcionista szándékok után az élelmiszerforgalmazásban is teret nyerhet a magyar tulajdon többségi ereje.

A kormány ezután is mindent megtesz, hogy a magyar gyógyszergyártás a világ élvonalában maradjon.
Fontos, hogy csak olyan eseményeket rendezzenek meg, amelyeket a szabályok betartásával tudnak lebonyolítani.
Március 3-án dönt az Európai Bíróság abban a perben, amelyet a Tesco áruházlánc itthon indított a magyar állam ellen, a tét nagyjából 35 milliárd, akkoriban befizetett adóforint.

Van esély arra, hogy hamarosan konszolidálódik a kiszolgáltatott helyzet a magyarországi turizmus munkaerőpiacán – mondta Hülvely István, a legnagyobb belföldi hotellánc vezetője.

A meghatározó nemzetgazdasági ágak közül kimagasló volt a feldolgozóipari fejlesztések, az ingatlanpiaci és építőipari beruházások bővülése.

A méhek, illetve a méhészet védelme nemcsak hazai, hanem európai szinten is napirenden van. A beporzók mellett ugyanis az ágazat jövedelemtermelő képessége is veszélybe került.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ukrajna háromszor annyi pénzt kapott az uniótól, mint Magyarország.

A kormány intézkedései rengeteg pénzt hagynak a magyaroknál.

És letartóztatás.

Lezárult a vizsgálat.

A létesítmény kiemelt jelentőségű volt, ezért vált legitim célponttá.

Ha egy bábkormány kerül hatalomra, a magyarok pénze Ukrajnába fog kerülni.

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Három Csehov-egyfelvonásossal készül a Déryné Társulat.

A bajor gyártó célja, hogy első elektromos sportautója vezetési élményben lenyomja a Hyundai Ioniq 6 N-t.

The question is what will happen after April 12: will a national, sovereign government remain, or will Brussels place a puppet government on our necks, the Minister of Foreign Affairs and Trade posted on his social media page.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.