Keresés
Magyar Nemzet
2020. január 27., hétfő, Angelika napja

Címke: Alaptörvény

10 cikk 1/1 oldal

Kit véd az alkotmánybíróság Európában?

A nyugati világban a bíróságok mindig is előszeretettel alkalmaztak központi alkotmányos mércét tagállamokkal vagy régiókkal szemben a kulturális vagy identitásbeli különállásuk letörése érdekében.

Szavaz a T. Ház az alaptörvény módosításáról

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A házelnök napirendi javaslata alapján hétfőn az ülés a szokásosnál korábban, 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal.

Alkotmányos rangra emelné a klímavédelmet a bajor miniszterelnök

A német alaptörvénybe és Bajorország tartományi alkotmányába is be kell emelni az éghajlatvédelem ügyét – sürgette a bajor miniszterelnök egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben elmondta, hogy a müncheni vezetés nagyszabású intézkedésekre, köztük 30 millió fa elültetésére készül a klímaváltozás ellen.

Alkotmányos a közigazgatási bíróságokról szóló törvény

Elutasította az Alkotmánybíróság az önálló közigazgatási bíróságok felállításáról rendelkező törvényt támadó indítványt, mert megítélése szerint a jogszabály összhangban van az alaptörvénnyel.

A versenyképesség fokozásában nagy a GMO-mentesség szerepe

A magyar mezőgazdaság versenyképességének fokozása érdekében a genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentesség óriási lehetőséget jelent – mondta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztériumban (AM) tartott GMO-tematikus napon.

Horváth Ildikó: Az egészség nemzeti erőforrás

Örömteli, hogy a magyar alaptörvény kimondja: minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.
10 cikk 1/1 oldal
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …