Tisztelt Házelnök Úr, tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Országgyűlés, tisztelt Meghívott Vendégek!
Az Alkotmánybíróság elnökeként kaptam a jelölést az államfői tisztségre, s köszönöm meg mindenkinek, akit illet. Az, hogy bár megválasztott köztársasági elnökként, de egyben még az Alkotmánybíróság elnökeként is állok itt, a tisztelt Ház előtt, némiképp meghatározza, vagy ha tetszik, behatárolja a lehetőségeimet. Úgy hiszem, nem volna sem elegáns, sem helyénvaló az Országgyűlésben egyébként szokásos és oda illő politikai beszéddel megnyilvánulnom. Ám, ha megengednek egy személyes megjegyzést, ez a tilalom tökéletes összhangban van személyes lelki alkatommal és életutammal, amely a jogi pálya bejárásáról szólt: a legszabadabb ügyvédségtől a legnemesebb alkotmánybírói munkáig. Megadatott, hogy dolgozhattam a végeken és a váraknál egyaránt.
A jog szeretetét és tiszteletét édesapámtól és két nálam jóval idősebb bátyámtól tanultam, és úgy vélem, két gyermekem is ezt kaphatta tőlem, lévén mindketten a jogászi pályát választották. A jog szeretete és tisztelete nyomta és nyomja rá bélyegét szakmai és emberi kapcsolataimra egyaránt, Ulpianus tanításával szólva: „Honeste vivere alterum non laedere suum cuique tribuere.” „Tisztességesen élni, mást nem bántani, mindenkinek megadni, ami őt illeti.”
Édesanyám nem volt jogász, feleségem sem az, így volt biztosított, és biztosított mind a mai napig a családon belül a szakbarbárság rémének elkerülése. Köszönöm szüleimnek, akik most odaátról drukkolnak, azt a szeretetet, amivel engem, mint utolsó gyermeküket körülvettek, s amelyből a mai napig táplálkozom. De köszönöm azt a nevelést is, amit tőlük kaptam, hogy minden akkori nehézség ellenére magyart s keresztényt igyekeztek faragni belőlem. Hálásan köszönöm feleségemnek, Zsuzsannának, hogy immár ötven éve mellettem áll, elvisel, szeret, támogat; nélküle nem lehetnék az, aki vagyok. Köszönöm gyermekeinknek s unokáinknak, hogy megajándékoznak bennünket feltétlen szeretetükkel. Életem végső értelmét ők adják.
Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A jog alapgondolata a modern társadalomban az emberi szabadság és jogegyenlőség biztosítása azzal, hogy az állam s minden hozzá hasonló entitás előre látható és jogkövetkezményeket is tartalmazó garanciális szabályokkal keretek közé szorítja működését.
Számomra minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető.
A jog meggyőződésem szerint értékeket hordoz, következésképpen központi funkciója az egymással versengő értékek méltányos kiegyenlítése. A jog alapvető értéktartalmát a modern társadalmakban az alkotmányjog definiálja, az alkotmány az a jogi alapdokumentum, amelyben a társadalom döntő többsége által képviselt értékrend megtestesül.
A jog által definiált értékek a politikai vagy erkölcsi értékektől éppen abban különböznek, hogy az előbbiek jogilag meghatározottak, pontosan körülírt tartalommal bírnak, míg az utóbbiak esetében maga az értéktartalom aktuális mibenléte is vita tárgyát képezheti. Láthatjuk, hogy a jogállam jogilag korrekten definiált fogalma hogyan vész el, hogyan alakul át eszményből bálvánnyá a jelenlegi Európában a tisztán haszonelvű politikai megközelítés során.
Számomra a politikai megközelítések főleg akkor és annyiban váltak érzékelhetővé, ha azok a közjog által meghatározott jogi keretrendszerben értelmezhetők voltak. Tehát alapvetően és elsősorban közjogi, alkotmányjogi problémákat tudtam s tudok ezután is érzékelni abból a nagy rendszerből, amelyet a politika szóval szoktunk leírni.
Hadd említsem e helyütt az alkotmánybírósági vitakultúrát, amely véleményem szerint példaértékű, hiszen a hagyományok szerint szigorúan magázódva folyik, kiküszöbölve ezzel is a személyeskedést, és biztosítva azt, hogy a vita dialógus legyen, hogy abban hallgattassék meg minden vélemény, hogy a kollektív bölcsesség elve vezérelje a döntés tartalmát.
Az alkotmányos alapjogok és értékek egymással folytonos versengésben állanak, a közjogi bíráskodás feladata az értékkiegyenlítés. Ez meglátásom szerint egy igen szép és nemes feladat, mindazonáltal óriási felelősség is egyben. Egymásra mutogató vitakultúrát, egymás megbecsülését nélkülöző acsarkodást nem tűr meg, ugyanis a tiszteletet, mint erkölcsi minimumot nélkülözve nem csupán méltatlan szerepbe kényszerülne a közjogi bíráskodás, de életképtelenné is válna.
Azt tudom ígérni, hogy a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fogok munkálkodni.
Ügyvédként és alkotmánybíróként egyaránt a bizalom volt mindennapjaim alapja. Államunk, nemzetünk létének is alapfeltétele a kölcsönös bizalom az egyének és társadalmi csoportok között egyaránt. A kormányzás, a gazdaság, az üzleti élet, de a baráti kapcsolatrendszer is összeomlik bizalom nélkül.
Az előítéletektől mentes, kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja. Köztársasági elnökként bizalmat szeretnék építeni az előítéletektől mentes, kölcsönös meghallgatás és megértés révén.
Magyarságom emberi létem alapvető mozgásformája, anyanyelvem, kultúrám, családom, munkám – azaz mindenem ide kötődik. A magyarság európaiság nélkül nem értelmezhető.
Történeti alkotmányunk, a nemzet egységét megtestesítő Szent Koronánk csak az európai kontextusban nyerik el értelmüket. Az a közjogi szabadságharc, amelyet eleink a Habsburg-birodalmon belüli jogi önállóság érdekében évszázadokon keresztül folytattak, vagy az az egyenlőtlen és gigászi küzdelem, amit a magyarok a török megszállás ellen folytattak a keresztény Európa védelmében , csak ebben a tágabb, európai dimenzióban nyerik el értelmüket s céljaikat.
Aki magyar, az európai is, de hogy milyen lesz Európa a jövőben, az nemcsak rajtunk, hanem a többi 26 tagállamon is múlik. Én olyan Európát szeretnék, ahol az értékek többet jelentenek az érdekeknél, ahol az uniós intézményekben elsősorban nem politikai, hanem jogi munka folyik.
Meggyőződésem, hogy nem léteznek a tagállamoktól független európai értékek, hanem a tagállami alkotmányos értékrendekből tud kifejlődni egy olyan európai értékrend, amelyik a tagállamokban közös. Az európai értékek tehát ugyanúgy a tagállamok alkotmányaiban gyökereznek, ahogyan a közös hatáskörök végső urai is a tagállamok.
A nemzeti, alkotmányos identitás számomra alapvetően alkotmányjogi tartalmú, melyhez jogi, kulturális, világnézeti aspektusok is kapcsolódnak. Elődeink abbéli félelmei, hogy Trianon után feloldódunk a többi nép olvasztótégelyében, talán soha nem volt reálisabb, mint napjainkban.
Identitásunk szorosan kötődik ahhoz a hagyományos társadalmi környezethez, amely a Kárpát-medencében az elmúlt évezredben kialakult, s amelynek megőrzése nemzeti létünk egyik alapfeltétele. A nemzeti identitásnak szerves része a velünk együtt élő nemzetiségek identitása is.
Az állami szuverenitás, illetve a népszuverenitás kérdését is az alkotmányjog szemüvegén keresztül tudom megközelíteni.
Szilárd álláspontom volt mindig, hogy a szuverenitás fogalmilag oszthatatlan, ezért az Európai Unió tagállamai, így hazánk sem szuverenitást, hanem hatásköröket ruháznak át az unióra, s mindezt nem öncélúan, hanem azért teszik, mert azok közös gyakorlása hatékonyabb, mint ha azokat a tagállamok maguk gyakorolnák.
Ugyanígy szilárd meggyőződésem, hogy jelenleg nincs egységes európai politikai nemzet, hanem kizárólag a tagállamok politikai nemzetei értelmezhetők államalkotó tényezőkként. A többi között ez az oka annak, hogy az Európai Unió nem állam, amint ezt az Európai Bíróság 2013-ban megállapította.
Nemzeti alkotmányos identitásunk és a népszuverenitáson alapuló államiságunk számomra alapvető fontosságú alkotmányos alapértékek.
Az alaptörvény alkotmányos rendje szerint mind az Alkotmánybíróság mind pedig a köztársasági elnöki intézmény kívül esik az államhatalmi ágakon, ezen intézmények nem tartoznak egyik hatalmi ághoz sem.
Ezt a kívülállást súlyponti kérdésnek tartottam, s tartom ma is. Köztársasági elnökként is az alaptörvény által meghatározott keretek között, az ott definiált hatáskörökben, az alaptörvény értékrendje szerint, elveimhez hűen, jogászként kívánok működni.
Bizonyos hatáskörökben – például kitüntetések, kegyelmezés – a lehető legszélesebb transzparencia biztosításának vagyok a híve.
A nehézségekkel küzdők, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek vagy magukról gondoskodni nem képesek, a szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre s támogatásomra, mert megesik rajtuk a szívem.
Minden cselekedetemmel azt az egységet szeretném kifejezni, hogy mi, magyarok egy több mint ezeréves történelemmel bíró, büszke, európai és a jogot minden eszközzel érvényesíteni elszánt nép vagyunk, s mindezt meggyőződésből, érzelmektől vezérelve, s humorral átszőve vagyunk képesek megtenni. Ezt nehezen fogják megérteni Európában, ahogy Deák Ferenc idején sem nagyon értették meg.
A Bach-rendszer alatt egy előkelő német azt kérdezte Deák Ferenctől:
– Hát ön lehetetlennek tartja, hogy Magyarország elnémetesedjék?
– Lehetetlenség éppen nincs benne, felelte Deák.
– Hát akkor miért nem adják meg magukat?
– Uram, ha az orvos azt mondaná önnek, hogy elélhet még egy darabig, de meghalhat ma is, mit tenne?
– Élnék, ameddig lehet.
– No hát, mi is, mint magyarok, megpróbálunk élni mindaddig, amíg lehet.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
