Zinédine Zidane állva tapsolt, még senki sem járt túl a fia eszén
A Real Madrid legendája a kontinenstorna alatt a helyszínen szurkol a fiának.
A Real Madrid legendája a kontinenstorna alatt a helyszínen szurkol a fiának.

Csemer Boglárka, Boggie énekessel és Mechiat Zina költővel beszélgetett Viola Szandra.

Újraválasztották Abdel-Madzsid Tebbun leköszönő algériai elnököt, aki a szavazatok 95 százalékát kapta – jelentette be a választási hatóság (ANIE) elnöke vasárnap.

Tiaret városában nyitott tetejű autóbuszon vonult végig, rendőri biztosítással, és több ezren köszöntötték.

Virágmintás ruha, hozzá illő karika fülbevaló és szájfény – mindent bevet az algériai bokszoló.

Az algériai bokszoló célkeresztjében mindenekelőtt az X áll, ahol több mint százmillióan látták a róla szóló posztokat.

Versenyzőnk helytállt az algériai Imane Helif ellen a 66 kg-os súlycsoport negyeddöntőjében.

Jogi lépésekkel fenyegettek mindenkit, aki megkérdőjelezi X- és Y-kromoszómával rendelkező ökölvívójuk nőiségét.

Állításuk szerint „erkölcstelen lejárató kampányt” indítottak versenyzőjük ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő ezúttal a sportolóknak üzent.

Százhúsz kiállító, hatvanezer látogató.

Az összesen 56 helyszínt érintő program az intézmények eszközellátottságának és utaztatási szolgáltatásainak bővítését célozza.

Úgy tűnik, a Budakörnyéke-Pilis választókörzetben induló tiszás fővárosi önkormányzati képviselőnek inába szállt a bátorsága.

A francia hadsereg idén háromezer önkéntest akar felvenni.

Az amerikai elnök egy interjúban azt hangsúlyozta, hogy ha ő nem lenne, már rég teljes katasztrófával végződött volna az orosz–ukrán helyzet, és ezt Zelenszkij és Európa is tudja.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

A döbbenetes felfedezés Mexikóban történt meg alig több mint fél évvel az idei év legnagyobb sporteseménye előtt.

Varga Mihály arról is beszélt, mikor csökken a jegybanki célra az infláció.

Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult Kkv technológia plusz forgóeszközhitel iránt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.