– Az első, lényeges közös pont bennetek az algír nyelvvel, kultúrával való találkozás és Algéria – vezette fel a Magyar Nemzet Videa-csatornáján közzétett beszélgetést Viola Szandra. A Poétikon adásban Mechiat Zina felidézte emlékeit, hogy talált vissza a nyelvhez és a kultúrához. Mint mondta, egyszer meghallotta, ahogy valaki arabul kíván jó reggelt, és rádöbbent, ezt még eddig csak az édesapjától hallotta. Ezután megkerülhetetlen lehetőségként tekintett az apai örökség megismerésére, hiszen szerinte nemcsak az arab kultúráról fog nyelvtanulás közben sokat megtudni, hanem önmagáról is. – Ez egy életen át tartó utazás lesz a nyelv és a kultúra rejtelmeibe – folytatta a gondolatmenetet.
A Poétikon vendégei Algériáról
Viola Szandra Csemer Boglárkát az Algériában megrendezett európai zenei fesztiválon szerzett tapasztalatairól kérdezte, aki elmondta, hogy elsősorban az emberek természetes kedvessége nyűgözte le.
Nem éreztem azt, hogy szerepet játszanak, hogy megjátsszák magukat, hanem a nulladik perctől elfogadnak, és olyan szintű megbecsülést és értékelést kaptam, amiért Magyarországon hosszú évekig kellett dolgoznom és még most is néha azt érzem, hogy nem elég. Szerintem nálunk az, hogy megbecsüljük a tehetségeinket, hogy észrevesszük az értékeinket, az egy bizonyos kor fölött jön el, de akkor sem mindig
– mondta, majd egy példát is felhozott, amit Algériában tapasztalt. Amikor az egyik koncerten bekonferálta az Utazom című dalánál, hogy ezt a kislányainak szeretné küldeni Magyarországra, mert róluk írta, fölállt az egész színház, és megtapsolta az énekes-édesanyát.
A beszélgetésből kiderül, hogy Boggie-t és Zinát Algéria szeretetén túl a Flamenco című, megzenésített vers is összeköti. A műsorvezető véleménye szerint vannak olyan versek, amik addig sokkal szélesebb jelentésmezejűek, amíg nem kapnak zenei aláfestést vagy megzenésítést, mert az beszűkíti egy hangulatba a verset. A Flamenco című vers esetében, amin együtt dolgoztak, megőrizte a saját valóságát, és hozzátett valami pluszt a zene.
Mechiat Zina Az álomból föl, vidékre le című kötetében olyan érdekes társításokat találhatnak az érdeklődők, mint például a „kecses poloskák”, „hedonista hangyák”, időnként pedig a „medúzamosdatás” képe jelenik meg.
Arról, hogy a kötet borítójára miért pont egy medúza került, szintén elmesélt egy történetet a szerző: ahogy Franciaországban a tengerben úszott, beleakadt egy hínárba, majd megcsípte egy medúza. Sokáig meg is volt a heg, amit szeretett és azon gondolkodott, vajon meg lehet-e mosni egy medúzát. És hogyha igen, akkor az milyen, miből áll az anyaga, hol vannak a szervei, hányféle medúza van és miért vannak előítéleteink velük szemben. Ezért került medúza a borítóra – magyarázta a szerző. A teljes beszélgetés az alábbi linken nézhető meg.
