Az öt legjobb Gerard Butler-film – Az operaház fantomja + videó
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.
Romantika, dráma és örök dallamok – egy klasszikus újragondolva.
Húsvéti gálakoncertre készül a színház.
Az 1973-as alkotás VI. Pál pápa egyik kedvence lett.
A találgatásoknak Andrew Lloyd Webber véget akart vetni, azért szólalt meg, hogy tisztázza a helyzetet.
Számtalan rekord fűződik a most 75 éves Andrew Lloyd Webber nevéhez, akinek egyik legnagyobb sikerét, a Macskákat nálunk játszották először a bemutató után.
Tizenkét új zenemű csendül fel III. Károly koronázásakor, köztük Andrew Lloyd Webber szerzeménye is.
Akármilyen is Andrew Lloyd Webber Hamupipőkéje, a pénzügyi célokat segíti az újraértelmezés.
Gyermekeink és unokáink védelmében nincsen és nem lehet pardon.
Az Origo birtokába jutott a színház Szirtes Tamás által aláírt hivatalos üzleti terve, amelyből kiderül, hogy az igazgató hazudik.
A színházi bemutató alkalmával a közönség már szinte fejből tudta a dalokat, így a koncertélmény az első előadástól kezdve garantált volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.