A kommunista bűnösök megúszták a salgótarjáni mészárlást is
Még ma sem tudjuk, hányan haltak meg – mérvadó becslések szerint jóval több mint százan! –, és a háborús bűntett valódi felelősei is ismeretlenek és büntetlenek maradtak.
Még ma sem tudjuk, hányan haltak meg – mérvadó becslések szerint jóval több mint százan! –, és a háborús bűntett valódi felelősei is ismeretlenek és büntetlenek maradtak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Politikai Rendészet Osztályát Péter Gábor irányításával hozták létre.
Lendvai Pál, az egykori ÁVH-tiszt, majd Szabad Nép-újságíró cikkét természetesen a Népszava is fontosnak tartotta közölni.
A faluház nem egy hivatalos helyiség, mint például a polgármesteri hivatal, képviselő úr!
Lapunkhoz eljutott egy olyan Facebook-poszt, amelyet az Országgyűlés jelenlegi jobbikos alelnöke 2016 nyarán tett közzé.
Az ötvenes években számos pap, lelkész vált a terror áldozatává. A mosoni plébánost is az ÁVH hurcolta el és ölte meg.
Alacsonyan szállnak a kisnyilas ÁVH-sok a szemlőhegyi Gyurcsány–Dobrev–Apró-villánál.
Nem találják ki, ki mondott beszédet Rajk László újratemetésén… De bizony, Dobrev Klára nagypapája, Apró Antal. Kicsi a világ.
Eperjes Károly első rendezésében a kommunista diktatúra keresztényüldözéseit vitte filmvászonra. Az új cím ennek állít emléket.
Éppen azok az ellenzéki vezérek szidják legagresszívebben az ország vezetését, akiknek indokolt lenne mély csöndben maradniuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.