Hetven évvel ezelőtt kezdődtek a budapesti kitelepítések
1951. május 21. és július 18. között többezer családot lakoltattak ki fővárosi otthonaikból és száműztek kelet-magyarországi falvakban kijelölt kényszerlakhelyekre.
1951. május 21. és július 18. között többezer családot lakoltattak ki fővárosi otthonaikból és száműztek kelet-magyarországi falvakban kijelölt kényszerlakhelyekre.
A magyar társadalom és a világ is nagyon keveset tud, és úgy tűnik, nem is nagyon akar tudni a kommunista terrorról.
A Jászok Egyesülete a járványügyi előírások betartása mellett megkoszorúzza Czettler Jenő felújított emléktábláját.
Az 1919-es kommunisták mai klónjai nem tudnak mást, csak hazudni.
A baloldal ismét, egészen förtelmes módon a nemzete ellen fordult.
Annak idején Rákosiék a nyilas Hűség Házát választották az ÁVO központjául, s amiért maga Rákosi jelentette ki, hogy a „kisnyilasoknak megbocsátunk”.
Somogyvári Gyulát magyarsága miatt üldözték a nácik és üldözték a bolsevisták.
Minap Fekete-Győr Momentum-vezér sokat sejtetőn ilyet mondott: „Példát kell statuálni azokkal az emberekkel, akik ezt a rendszert működtették.”
Gyurcsány most megengedi Fekete-Győrnek és Jakab Péternek is, hogy kiélhesse legalább néhány pillanatig a miniszterelnök-jelölt-jelöltség bódító érzését.
Titokban, egy moszkvai menetrend szerinti repülőjárat vécéjébe rejtett fadobozban érkeztek haza a ma ötven éve elhunyt Rákosi Mátyás hamvai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.