A Mandiner.hu cikkében Paár Ádám írását olvashatjuk:
Az antiklerikális Mexikótól a Szovjetunión és csatlósállamain keresztül a náci Németországig számos országban alakult ki szervezett egyházüldözés a 20. században: ennek következtében rengeteg papot öltek meg, végeztek ki, börtönöztek be vagy tiltottak el hivatásától.
Magyarországon a katolikus papok és protestáns lelkipásztorok a Rákosi-korszakban és a Kádár-rendszer elején szenvedték el a legnagyobb egyházüldöztetést. Utalhatunk olyanokra, mint a kivégzett Gulyás Lajos levéli református lelkipásztor vagy a brutálisan meggyilkolt, 2017-ben boldogok sorába emelt Brenner János rábakethelyi káplán. Hasonlóan tragikus sorsa volt Steurer József mosoni plébánosnak, akit háromszorosan is gyanakvás övezett a kommunista párt részéről:
mint papot, mint paraszti származásút, és végül, mint a sztereotip módon jobboldalinak tekintett északnyugat-magyarországi régió szülöttét.
Steurer József a mosoni Féltoronyban született, Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg birodalmában, egy német nemzetiségű parasztcsaládban. A mély római katolikus vallásosság jellemezte a régiót, ezért nem csodálható, hogy a fiatal József elhivatottságot érzett a papi pálya iránt. Teológiai tanulmányait Győrben végezte, abban az iparvárosban, ahol 1898-ban megalakult az ország első katolikus munkásegylete, a nagy hírű Giesswein Sándor kanonok kezdeményezésére, és a XIII. Leó pápa által kibocsátott Rerum novarum enciklika szellemében. Győr nagyipari arculatával, a régió és a Dunántúl minden tájáról érkezett munkásságával ideális terepet jelentett a szociáldemokráciával rivalizáló, de egyúttal a kapitalizmus hibáira is választ és gyógyírt kereső keresztény inspirációjú munkáspolitika számára. Steurer Józsefnek tehát volt alkalma elmélyíteni a szociális érzékenységet. 1914–16-ban önkéntes kórházi szolgálatot vállalt.
A fiatal pap Mosonban, majd Magyaróváron végezte a szolgálatait (ekkoriban a két községet még nem egyesítették). Mint ekkoriban a plébánosok, Steurer is rengeteg szervezeti feladatot látott el, számos civil testületben tevékenykedett. Megszervezte a Magyaróvári Torna Egyletet és a Szívgárdát, valamint szervezte a Hildegardeum nevű egyházi óvodát és leánynevelő intézetet. 1927-ben áthelyezték Hegyeshalomba plébánosnak. Itt sem maradt tétlen: megalapította az iparostanonc-iskolát. 1939-ben került vissza Magyaróvárra, pontosabban Mosonmagyaróvárra, hiszen ebben az évben egyesítették a két települést. Az új várost az északnyugati határszél kulturális és gazdasági centrumának tekintették, aminek lesz még szerepe Steurer életében. Ugyanis a kommunista hatalom idején Rákosiék nem titkolták, hogy Győr-Moson és Sopron megyét tekintik a „legbűnösebb” megyének: a római katolikus egyház szocializációjával, tudatformáló hatásával, valamint a nagyrészt német nemzetiségű parasztsággal még az átlagosnál is nehezebb feladatnak tűnt a térség politikai átformálása.
A II. világháború alatt Steurer gondoskodott a hadiözvegyekről és árvákról,
valamint 1944-ben élelmiszert és gyógyszert vitt a mosoni gettóba, és üldözötteket rejtegetett a házában. Amint egyik üldöztetés megszűnt, következett a másik. 1946-ban ugyanúgy kiállt a németek kitelepítése ellen. Steurer maga is rákerülhetett volna a kitelepítettek listájára, ám az előzmények tekintetében, mivel szemben állt a náci Németországgal és a Volksbunddal, ez még abban a politikai helyzetben sem lehetett reális.
Az ÁVH rendszeresen zaklatta a bátor, szókimondó papot. Többen tanácsolták neki, hogy emigráljon, ám hű papként nem akarta elhagyni híveit – hiszen éppen az volt a megfélemlítés célja, hogy a közösség szétessen (a kommunista hatalom egy sort alaposan megtanult, mi több, alkalmazott a Szentírásból: „verd meg a pásztort, és a nyáj szétszéled”).
1953. november 19-én az ávósok ismeretlen helyre hurcolták el.
A hosszú kínzásokat jellemzi, hogy később még a paptársa sem ismert rá a holttestére. Földi maradványait a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában helyezték nyugalomra, majd innen átszállították a mosonmagyaróvári temetőbe. 2010 óta emlékkereszt őrzi emlékét az utcában, amely nevét viseli.
Steurer József szilárdan ragaszkodott elveihez, nem hagyta magára közösségét. A korszakban a katolikus papok integratív szerepet játszottak a különböző civil egyletekben, testületekben, tevékeny iskola- és óvodaszervezők, önkormányzati tagok, egyleti vezetők voltak. Steurer is ezt a magatartást képviselte. Embersége és az üldözöttekért való kiállása példamutató korunkban is.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay
