Kisnyilasok nagy pofával

Éppen azok az ellenzéki vezérek szidják legagresszívebben az ország vezetését, akiknek indokolt lenne mély csöndben maradniuk.

20210125 Budapest Széchenyi Lánchíd fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet Fotó: Teknős Miklós

A Lánchíd budai hídfőjének közelében az ipari búvárok kőből faragott két ágyúgolyót találtak. A lövedékeket valamikor öt-hatszáz évvel ezelőtt egy ismeretlen kétbalkezes révész ejthette a Dunába. A galiba valamikor akkortájt következhetett be, amikor Kolumbusz még fel sem fedezte Amerikát.

A sértetlen golyóbisokat valószínűleg a Budavári Palota építkezéseinek időszakában, Zsigmond vagy Mátyás király uralkodása alatt szánhatták a vár védelmére felállított ágyúkhoz, és szállítás közben a dereglyéről pottyanhattak a vízbe. Az ártalmatlan ágyútöltelékek évszázadokon át az iszapba fúródva türelmesen hallgatták, hogy fecseg felettük a felszín. Tanúi voltak a történelem viharainak, amelyeket átvészelt a magyarság. Ott voltak az események sodrában, amikor különböző birodalmak törtek rá az országra – a török, a Habsburg, majd jött a német és a szovjet megszállás –, és mi magyarok, ha kissé megfogyva és kopottan is, de büszkén élünk és virulunk.

A folyófenéken szunnyadó golyóbisok tanúi lehettek sok dicső eseménynek és tragédiának. Az utóbbiak közé tartozik, ahogy átellenben a pesti oldalon 1944 utolsó napjaiban a nyilasok a Dunába lövik a csupa jóakarat Richter Gedeon gyógyszergyárost és több száz zsidó társát. Majd három héttel később, január 18-án a németek felrobbantják a Lánchidat. A háború után a rommá bombázott főváros tényleg koldusszegény vezetése (az első polgármester Csorba János kisgazdapárti politikus volt) nem nyafogott, hogy több pénz kell az újjáépítéshez. Nagyszüleink totojázás helyett nekifeszültek a munkának, és négy év elteltével a helyreállított hídon már meg is indulhatott a forgalom.

Tudjuk, hogy minden korban embert próbáló, nehéz idők járnak. E közhelyes igazságot az immár partra emelt lövegek is bizonyára felismernék, ha nem érzéketlen, merev kőből faragták volna őket. Most a fényre kerülve megdöbbennének, hogy a mai feszült politikai légkörben éppen azok az ellenzéki véleményvezérek szidják legagresszívebben az ország vezetését, akiknek mindenképpen indokolt lenne mély csöndben maradniuk.

Például mostanság a Jobbik és a Momentum színeiben vadul rázzák az öklüket, fenyegetőznek a Richter Gedeont Dunába lövők szellemi követői. Az ő elődeik voltak azok a lumpenproli korábbi kisnyilasok, akik azután az 50-es években ÁVH-s verőlegényként kínozták „a nép ellenségeit”. Rákositól kaptak biztatást ehhez a politikai foglyok börtöneinek falán díszelgő, „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” feliratokkal. Ez a fajta elvakult gyűlölet tör ki manapság a katyvaszkoalíció egyik-másik tagjából. Ezért is meglepő, hogy a miniszterelnökségre legutóbb bejelentkezett, finomabb lelkületű atomfizikus, Pálinkás József az Új Világ Néppárt vezetőjeként képes lenne velük egy követ fújni. Alighanem e fejlemény mögött is a nagy manipulátor Gyurcsány áll, hogy a leégett Karácsonyt új arcra cserélje.

A jövő évi választásokig sok mocskos víz folyik még le a zavaros Dunán. Ez talán a nagy időket megélt golyóbisoknak is sok lesz majd. Felkészülhetünk az amerikai író, Frank Herbert intelmére: „Nehéz a kő és súlyos a homok, de mindkettőnél nehezebb az ostobák haragja.”

(Borítókép: Széchenyi Lánchíd; Teknős Miklós felvétele)