Tévedésben az elnök
A közkeletű vélekedéssel szemben az árpádsávos zászló sosem volt a nyilasok jelképe.
A közkeletű vélekedéssel szemben az árpádsávos zászló sosem volt a nyilasok jelképe.

Teljesen mindegy, hogy rejtőszínük barna vagy vörös, nyomukban embertelenség, fájdalom és halál jár.

A megemlékezést december 24-én délelőtt 11 órakor tartják meg a Deák téri evangélikus templomban.

Éppen azok az ellenzéki vezérek szidják legagresszívebben az ország vezetését, akiknek indokolt lenne mély csöndben maradniuk.

Egyes vezérkari tisztek elszabotálták a kiugrásnak, a rend és fegyelem megőrzésének lehetőségét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

Olyan uniós döntések körvonalazódnak, amelyek komoly versenyhátrányt okozhatnak a termelőknek.

Érdekes kétnyelvű kiadást jelentetett meg a Magyar Posta.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.