Nem az orosz emberekről ír Szolzsenyicin, hanem a kommunistákról. Az aljaemberekről.
Érdekes megfigyelés, ahol igazán szárba szökkent a kommunizmus, ott vagy éhen haltak az emberek, vagy – jobb esetben – az elvtársak kiirtották egymást.
Közép- és Kelet-Európában a kommunizmus áldozatainak száma becslések szerint elérte az egymilliót, ám ennél jóval többre tehető azoké, akiket lelkileg is megnyomorított.
Furcsa, hogy miközben a hitleri nácizmus meghurcoltjaira lépten-nyomon emlékművek figyelmeztetnek, a kommunizmuséira alig néhány. Ez azért elgondolkodtató, mert bár mindkét diktatúra szedte az áldozatait, vitathatatlan a kommunizmus elsősége, hiszen sokkal tovább fertőzte a világot. Sőt fertőzi ma is. Míg a nácik bukásával az ő bűneik megismerhetővé lettek, a háborúból győztesen kikerült kommunisták gonosztettei homályban maradtak. A Nyugat számára kizárólag a nácizmus jelenti a totalitárius diktatúrát.
No, igen, szerencsés földrajzi fekvésük révén nem volt személyes találkozásuk a kommunizmussal… Pedig a Molotov–Ribbentrop-paktum óta ők is tudhatnák, hogy a kommunista és a náci egy tőről fakad… Az egész remekül átjön a mi Terror Háza Múzeumunk átöltözőszobájában, ahol a levitézlett kisnyilas rutinosan átbújik az ÁVH-uniformisba. (Nekem erről mindig az űzött tekintetű Jakab Péter és a szemkilövő-hegyi Láriferi szenvedélyes kézfogója ugrik be.)
Pár hét múlva, március 21-én lesz az évfordulója, hogy 1919-ben nálunk is bemutatkozott a kommunizmus. Az orosz hadifogságból hazatért Kun Béla és zavaros cimborái ezen a napon kiáltották ki a Tanácsköztársaságot. A torz ideológiával megfertőzött csőcselék rövid idő alatt elképesztő káoszt teremtett a háborúban kivérzett, megcsonkítás előtt álló országban. Ráadásul az éppen zajló béketárgyalásokon nem lehettünk ott, az antant nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Kun Béláékkal. Amikor meg végre eltakarodtak, Trianonban már készen volt a szörnyű ítélet: harmadára csonkolt ország, szétdarabolt nemzet. Ez is a kommunizmus bűne! (A sors iróniája: a Szovjetunióba menekült Kun Bélát a harmincas évek végén saját bálványa, Sztálin elvtárs függesztette fel – a kommunista szokásoknak megfelelően – bitófára.)
Negyedszázaddal később újabb vörös haramiákat rakott nyakunkba a bolsevik szovjet: jött Rákosi Mátyás, majd Kádár János. Utóbbi, az ’56-os szabadságharc vérbefojtója még a bresciai hiénát, Haynaut is megelőzte a gyilkolásban.
Nos, ők a kommunisták.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!