Az ÁVH pincéiben: dokumentumfilm-sorozat a kommunista állami terrorról

Budapesten még ma is több olyan létesítmény található, amelyben a kommunista diktatúra egy-egy szerve működött, így az épület az állami megfélemlítés és megtorlás központi helyszíne volt. Az erőszak terei című dokumentumfilm-sorozat – amelynek első évada nemrégiben került fel a YouTube-ra – nyolcat mutat be ezek közül. Az egyik épületet magunk is felkerestük, közben nemcsak a főhadiszállás szomorú érdekességeivel ismerkedhettünk meg, de a széria kulisszái mögé is vethettünk egy pillantást.

Budapest, on 7th August 2015. The House of Terror (Terror H��za) is a museum in Budapest, Hungary. Contains related to fascist and communist dictatorial regimes in Hungary is a place exhibitions commemorate those victims detained, interrogated, tortured or executed in the building. (Photo by Oscar Gonzalez/NurPhoto) (Photo by NurPhoto/NurPhoto via Getty Images) Fotó: NurPhoto Forrás: Getty Images

Bal kéz felé a Terror Háza, jobb kéz felé egy felújítás alatt álló, építészeti hálóval eltakart ház. A két épület által közrefogott harmadik – az Andrássy út 62. – szemre tökéletesen illeszkedik a sugárutat szegélyező paloták sorába, 

ám a falai között több olyan helyiség található, melyek nem a XIX. század békés éveinek, sokkal inkább a XX. sötét évtizedeinek mementói.

 Aligha véletlen, hogy az Igen Média Kft. gyártásában, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) szakmai együttműködésével létrejött, Az erőszak terei című dokumentumfilm-sorozat egyik epizódja épp eme épületet mutatja be.

Az erőszak terei című dokumentumfilm-sorozat Andrássy út 62.-vel foglalkozó része

– Itt, az Andrássy út 62.-ben székelt 1945 és 51 között az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) vezetője, innen irányították a terrorszervezetet, és a parancsnokság később innen költözött a ma Fehér Házként emlegetett, Duna-parti épületbe – adja meg az alapinformációkat Bank Barbara történész, a NEB tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója.

A tanú című kultuszfilm egyik ihletője

Kalauzainkkal együtt belépünk az épületbe (amely jelenleg a Budapesti Török Kulturális Központ székhelye). A kaput két oldalról közrefogó szobrok még a millenniumi idők elegáns nagypolgári hangulatát idézik, ám az első emeletre felsétálva az egyik titkársági szobában valami váratlan ötlik szembe – ha nem is az első, de a második pillantásra: a bejárati ajtóval szemközt rejtekajtót alakítottak ki a falakat fedő, díszes faburkolatban.
– Az 1880-as években a kor jó nevű építésze, Bobula János emeltette magának és családjának ezt a palotát. Akkoriban ez a helyiség ebédlő volt, ám miután a politikai rendőrség (később: ÁVH) vette használatba az épületet, a vezetői titkárság egyik szobáját alakították ki benne – mondja Réti László, a sorozat producere és egyik rendezője. – Azért tartottuk fontosnak bemutatni, mert aki látta Bacsó Péter 1969-ben rendezett – tíz évre betiltott, ám azóta kultikus státuszra szert tett – filmjét, A tanút, annak beugorhat: van benne egy rejtekajtós jelenet. Az a film már-már látleletszerűen pontos képet rajzol az ötvenes évek magyar valóságáról. 

Az alkotók tehát bizonyára tisztában voltak azzal, hogy Péter Gábor irodája ebben az épületben volt, és azzal is, hogyan nézett ki belülről. Ezért írhattak bele egy hasonló rejtekajtót a film forgatókönyvébe.

A széria alapját képező kutatást a Nemzeti Emlékezet Bizottsága végezte el. Az, hogy készüljön egy arra épülő történelmi urbex – vagyis városi felfedező – sorozat, az a gyártó cég ötlete volt. A NEB eredetileg könyvsorozatot szeretett volna megjelentetni, ám az együtt gondolkodási folyamat végére kiderült: nem pusztán nyomtatott kiadványokban, de ötperces epizódokból álló dokumentumfilm-sorozatban is feldolgozzák a témát.

– Az volt a célunk, hogy olyan helyekre vigyük el a nézőket, ahol többé-kevésbé megmaradtak az eredeti állapotok, egyfajta tanúépületek.

 A sorozat egyik epizódját például a Tolnai Lajos, egykor Conti utcai börtönben forgattuk. A néző biztos lehet abban, hogy a rácsok, amelyeket megmutatunk, azok, amelyeket Mindszenty József is érintett, amikor még ott raboskodott – mondja Borbás Barna, a másik rendező.

Az erőszak terei című dokumentumfilm-sorozat azon része, amely az egykori Conti utcai börtönnel foglalkozik

Védelem a gombafertőzés ellen

– Egyébként volt, ahol kimondottan kalandos volt forgatni: a kecskeméti ÁVH-pincejáratok egy része el van tömedékelve, és nincs megoldva a légelvezetés. A fővárosi Belgrád rakpart 5. szám alatt található pincebörtönben ugyanakkor bokáig áll a víz. Mielőtt leereszkedtünk volna oda, külön figyelmeztettek minket, hogy vegyünk gombafertőzés ellen védelmet nyújtó, speciális felszerelést – említi Réti László.

Az erőszak terei nyolc része tehát ilyen előzmények után került fel a YouTube-ra csaknem egy hónappal ezelőtt, és a legnagyobb érdeklődést kiváltó epizódok – a már említett rakparti pincebörtönt, valamint a Hadik-laktanyát bemutató rész – 12, illetve 15 ezer megtekintésnél járnak.
De térjünk vissza az Andrássy út 62.-be! A következő helyiséghez, amelyet felkeresünk, szomorú érdekesség fűződik:
– Noha a stukkókat és a freskókat azóta felújították, a fennmaradt anyagok – például korabeli híradórészletek – alapján egyértelmű, hogy 

Péter Gábor, az ÁVH vezetője itt hallgatta ki az elé vezetett prominens foglyokat.

Az 1945 és 50 között letartóztatott, elítélt és likvidált politikai, gazdasági, szellemi elit tagjai tehát megfordulhattak ebben a szobában – mondja Bank Barbara. – Annak idején – ez jól látszik a híradók képsorain – egy rács volt Péter Gábor irodájának oldalajtója mellett a falon. Ez a rács Péter Gábor mosdója fölött álmennyezettel volt leválasztva. Ma már nyoma sincs, ám a 45 és 51 között eltelt bő fő fél évtizedben itt vigyázott felfegyverezve az államvédelmi őrség egy-egy embere, készen arra, hogy ha valamelyik fogvatartott fenyegetőleg közeledne Péter Gábor felé, közbelépjen.
Ezek után a pince felé indulunk. Miközben átvágunk a belső udvaron, tudatosul bennünk: az emeleten – külsőségekben – megidézett nagypolgári miliőnek immár nyoma sincs, a kopár falak barátságtalanul magasodnak a sivár terecskén átkelők fölé.

Az erőszak terei című dokumentumfilm-sorozat Belgrád rakpart 5.-tel foglalkozó része

Amint azt a történész szakértőtől megtudjuk, ez részben annak tudható be, hogy ez az épület hátsó traktusa, ahol a múlt század elején nem a család, hanem a kiszolgáló személyzet tagjai tartózkodtak, így már akkor sem ügyeltek arra, hogy az első traktushoz hasonlóan tágas, díszes és napfényes legyen. 

Jó hatvan évvel később pedig már a fogvatartottak cellái sorakoztak az udvar sarkából nyíló pincében.

– A hatvanas évek elejére mindent átépítettek itt, vagyis eltüntették az egykori állami terror építészeti nyomait, de ettől függetlenül tudjuk: a negyvenes évek végéig közvetlen átjárás nyílott ide a szomszédos Andrássy út 60. pinceszintjéről, sőt a háztömb össze volt kötve a pinceszinttel. A Magyar Közösség elleni – 1946/47-ben folytatott – vizsgálatok iratanyaga és visszaemlékezések alapján arra lehet következtetni, hogy a magánzárkák mellett kisebb – kettő-négy személyes – és nagyobb cellák voltak a pinceszint teljes területén – mondja Bank Barbara.

Mivel idelent nincs világítás, mobiltelefonjaink fényénél járjuk be a labirintusszerűen egybenyíló és elágazó folyosókat. Olykor felbukkan egy-egy eszköz, melyet valamelyik későbbi átalakításhoz használtak, ám ezektől eltekintve a pince üres. Nyomasztónak azonban így is nyomasztó, és annak idején még inkább az lehetett.

Arccal a falnak a beugróban

– A celláikban tartózkodó rabok nem hallhatták, hogy őreik odakint mikor indulnak feléjük, vagy mikor távolodnak tőlük, felvigyázóik ugyanis lépteik koppanását megakadályozó, vastag filcanyagból készült, csizmára húzható lábbelit viseltek. 

S ha egy fogvatartottat kikísértek a cellájából, az még a folyosón sem találkozhatott valamelyik másik zárkából kikísért társával. 

A folyosókon jelezték egymásnak az őrök, ha a rabok „összetorlódtak”. Ilyenkor az egyik fogvatartottat haladéktalanul be kellett terelni a legközelebbi, külön e célra kialakított beugróba, ahol – arccal a fal felé fordulva – meg kellett várnia, míg a szemből érkezők elhaladnak mögötte. Őre csak azután vezette tovább – eleveníti fel az akkori állapotokat Bank Barbara.

Az erőszak terei című dokumentumfilm-sorozat kecskeméti ÁVH-pincékkel foglalkozó része

A föld alól feljőve az imént leírt udvar már üdítőleg hat: jár benne a levegő, s felpillantva látni az eget. Az ember egyéb körülmények között bele sem gondol, mennyit számítanak az ilyen adottnak vett, természetesnek gondolt apróságok, de itt igen.
 

És az Andrássy út 62. csak az egyik azon létesítmények sorából, amelyek falai között mindmáig meg lehet sejteni valamit abból, hogy az állami terror idején milyen állapotok uralkodhattak itt.

De az érdeklődők hamarosan továbbiakat is megismerhetnek: az alkotók már Az erőszak terei második évadát tervezik, ami pedig az említett, háromkötetes könyvsorozatot illeti, az első része idén télen lát napvilágot.
Helyszín ugyanis bőven akad: mind Budapesten, mind Magyarországon – sőt határainkon túl is.

Borítókép: Az Andrássy út 60.-ban található Terror Háza Múzeum rekonstrukciója arról, milyen lehetett egy-egy irodabelső az ötvenes években, az állami terror idején (Fotó: NurPhoto/NurPhoto via Getty Images)