Válságban a víziszárnyas-ágazat
A botrányos közgyűlést követően kérdésessé vált az egységes érdekképviselet jövője.
A botrányos közgyűlést követően kérdésessé vált az egységes érdekképviselet jövője.
A Baromfi Terméktanács szerint hazudik, aki azt állítja, közbenjárásával felgyorsítható a többlettámogatások kifizetése.
Lefölözné az állam által biztosított többletforrást a víziszárnyas-termelőket képviselő társaság.
Az európai muszlim közösség keresi a szigorú követelményeknek megfelelő halal termékeket.
Az európai esetek után hazánkban is megjelent a súlyos gazdasági kárral fenyegető megbetegedés. A vírus jelenlétét egy Baranya megyében elhullott vadmadárban azonosították a szakemberek.
Európában már jelen van a vírus igencsak fertőzőnek mondható variánsa, s csak a szerencsén múlik, hogy a hazai telepeket elkerüli-e a komoly gazdasági kárral járó megbetegedés.
A baromfitartók egyelőre nem tudták érvényesíteni az árakban a költségeik jelentős növekedését.
Az élelmiszerárakban is megjelenhet a gabona árának, így a takarmányozás költségeinek drasztikus emelkedése.
A baromfitartóknak most létkérdés a fertőzés elterjedésének megakadályozása.
A piactól elrugaszkodott, magas gabonaárak mögötti spekulációs érdekeket vizsgáltatná ki a Baromfi Termék Tanács.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrej Plenkovic úgy fogalmazott: Észszerű megoldásra van szükségünk, amely rendezi az Egyesült Államok és az EU közötti kapcsolatokat.
Megszólalt Bandar al-Horajef, az ország ipari és ásványkincsekért felelős minisztere.
A légitársaság állítólag nem biztosított szállást vagy megfelelő segítséget az éjszakára a városban rekedt utazóknak.
Az olasz Giuseppe Palermót, más néven "Peppét" Bogotában fogták el.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A mezőgazdasági vállalkozóknak és a hoteleknek szükségük van emberekre – fogalmazott az amerikai elnök, ugyanakkor megjegyezte, hogy azt szinte el sem akarja hinni, hogy illegálisan senki nem lépi át a határt.
A HIMARS rakétákat katonai gyakorlatokon használják.
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek az illegális fegyverkereskedőkhöz kerülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.