Újra zavartalan a kerozinellátás a budapesti repülőtéren
A repülőtér működése folyamatos és zavartalan maradt.
A repülőtér működése folyamatos és zavartalan maradt.

A Budapest Airport az ország egyetlen és legjelentősebb kapuja a turizmus szempontjából.

Fontos információkat osztott meg a Budapest Airport Zrt., érdemes rá figyelni.

A társaság megkezdte az első geotermikus kút fúrását.

A késések első oka, hogy az európai légtér nagyon zsúfolt, ráadásul a szomszédban zajló háború is hatással van az európai légtérhelyzetre.

A miniszterelnök elmondta, hogy vannak elvárások, amiket a kormány támaszt, és a minisztereket felszólította, hogy ezeknek szerezzenek érvényt.

A Gyurcsány-kormány még 2005-ben kótyavetyélte el a nemzeti kincset.

GFM: A visszavásárlással kapcsolatos tárgyalások ütemezetten, az együttműködés jegyében és megfelelően haladnak a partnerek között.

Mutatjuk, hogy mitől stratégiai jelentőségű a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, és máshol milyen tulajdonban vannak ezek a létesítmények.

A Bloomberg szerint a magyar állam 51 százalékos tulajdonrészt szerezne.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A baloldali tervek ismeretében kérik, hogy mondják el az emberek a véleményüket.

Tiszavasváriban tartották az év utolsó utcafórumát.

A hűtlen kezelés gyanúja merült fel.

A kormányfő már azt is tudja, mi a teendő.

A rendőrség szerint a 29 éves marokkói támadó fellépése nem adott elég alapot a letartóztatáshoz.

Karbonadót vezetnének be a háztartások számára.

Moszkva és Washington között zajlik a párbeszéd, Brüsszel elszigetelődött.

A negyeddöntőhöz újabb négy pontra lenne szükség, így a szerdai, románok elleni meccs sorsdöntő lehet.

A nemzetközi szövetség szívmelengetőnek tartja a román–japán barátságot a világbajnokságon.

A sztár évekig meg se nézte ezt a filmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.