Keresés
Magyar Nemzet
2020. január 20., hétfő, Fábián, Sebestyén napja

Címke: diákmunka

14 cikk 1/2 oldal

Csökkentenék a diákmunka terheit

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a munkaerőpiacnak jelentősek a tartalékai, a fiatal és a még tanuló korosztály munkavállalásának könnyítése szintén kiemelt feladat.

Népszerűbb a rugalmas, atipikus foglalkoztatás

Az átfogó felmérés további tapasztalata, hogy 2019 első nyolc hónapjában több diák dolgozott, mint a tavalyi év azonos időszakában, közel 114 ezer fő.

Jól jön a balatoniaknak a foglalkoztatás támogatása

Népszerű a diákmunka Veszprém megyében: július végéig a tavalyinál 11 százalékkal több, együttesen 270 vállalkozás adott, illetve ad munkát augusztusban a szünidős tanulóknak.

Támogatást kaphatnak, akik diákokat alkalmaznak

Jelentős támogatást kaphatnak azok a munkaadók, akik július 1. és augusztus 30. között diákokat alkalmaznak a diákmunka program keretében, az önkormányzatok a minimálbér és járulékai mértékéig nyerhetnek támogatást, a versenyszférában csekély összeggel a cégeknek is hozzá kell járulniuk a terhekhez.

Egyre több fiatal tölti munkával a nyári szünidőt

Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron, de legalább 20 százalékos növekedést minden iskolaszövetkezet tapasztal – ismerteti a csütörtöki Világgazdaság.
14 cikk 1/2 oldal
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …