Magyar kiállítás hozta el az egyik legtekintélyesebb dizájnverseny elismerését
Red Dot-díjat kapott a 360 Design Budapest-tárlat.
Red Dot-díjat kapott a 360 Design Budapest-tárlat.

Portréművészet régen és ma címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Dorothea hotelben.

Hogy is állunk a történelmi Erdélyben, a Partiumban és Bánságban a halgasztronómiával és azon belül a haléttermekkel?

A Hello Wood karácsonyfái nemzetközi sikert arattak.

Megnyílt a regionális dizájnkiállítás és programsorozat.

Az élhető jövő lesz a MOME központi témája a Budapest Design Weeken.

Nyitogatja a háromszögű előlapi paneleit, ha nagyobb légáramra van szükség.

Az új logóval és az arra épülő dizájnnal először a július 21-én kezdődő, egri Vino fesztiválon találkozhatunk.

A gyártó a szükségtelen, feleslegesnek tűnő elemek tudatos elhagyásával teremt értéket.

Magyarországon még mindig kevés olyan márka létezik, amely mögött hazai szellemi hozzáadott érték van.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Soha nem azok indulnak a háborúba, akik arról döntenek, hanem másokat küldenek a harcmezőre.

A kormányfőtámogatói olyan valódi emberek, akik a kormány álláspontját osztják.

Nemzeti érdek az olcsóbb forrás fenntartása, minden ideológiai nyomás ellenére.

Röviden, de velősen cáfolta a miniszterelnök Magyar Péter legújabb hazugságát.

A változtatás elfogadásához azonban minden tagállam jóváhagyására szükség van.

Magyarország nyitott a diverzifikációra, de nem fogja lecserélni a meglévő olcsó és megbízható energiaforrásokat drágábbakra és kevésbé megbízhatókra, ez ugyanis a rezsicsökkentés feladásával járna.

Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait.

Az ukrán–magyar határszakaszon 3514-en léptek be Magyarországra hétfőn – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kedden az MTI-t.

Megtapasztaltuk a XX. század borzalmai során, a szüleinken, nagyszüleinken keresztül is, hogy a háborúból jó kimaradni, üzente a kormánypárti politikus.

Máig vitatott, hogy mi okozhatta a világsztár halálát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.