Sajtótájékoztató közben esett össze az egészségügyi miniszter + videó
Éppen most nevezték ki, a bemutatkozó sajtótájékoztatón esett össze a miniszter.
Éppen most nevezték ki, a bemutatkozó sajtótájékoztatón esett össze a miniszter.

A megelőzést helyezi a középpontba az új egészségügyi miniszter.

Az abortuszhoz való jog megosztó kérdéssé vált a választók körében világszerte.

A francia tárcavezető még gyógyszerészként tévedhetett a korrupció útjára.

Felgyorsítják a fegyvertartási engedélyek megszerzését, így többen segíthetik az egészségügyi épületek védelmét.

A magyar–orosz együttműködés a stratégiailag kiemelt területeken nagyon fontos Magyarországnak, jelentette ki Szijjártó Péter Moszkvában.

A lengyel orvosi kamara az orvosi titok megsértésével vádolta meg Niedzielskit.

A tárcavezető összeveszett Robert Golob miniszterelnökkel.

Matt Hancock lemondott, miután olyan fotók jelentek meg róla, ahogy csókolózik hivatali kolléganőjével.

A világjárvány kezdete óta a Babiš-kormánynak eddig négy egészségügyi minisztere volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A DK és az MKKP be sem jutna a parlamentbe.

Szinte az egész országot borús, időnként esős időjárás jellemzi majd.

Már több mint másfél millióan mondtak véleményt a konzultáció révén.

Magzatokra és újszülöttekre nézve életveszélyes lehet a szifilisz.

Izrael részvétele miatt Spanyolország és több más állam is bojkottálja az Eurovíziós Dalfesztivált.

Az ország sorsa a napokban dőlhet el.

Amerika szerint a venezuelai elnök a Tren de Aragua drogkartell vezetője.

A Kisvárda vezetőedzője a sors iróniájának nevezte, ami a gólnál történt.

Szörnyen sikerült a kézilabdázó születésnapja.

Az egy évvel ezelőtt még NB I-es székesfehérvári csapat közelebb van az NB III-hoz, mint az első osztályhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.