Tovább bővült a kör, már ezek a családok is kérhetik a tartásdíj megelőlegezését
Tavaly csaknem 7500 gyermek részére több mint kétmilliárd forint összegben előlegezte meg a gyermektartásdíjat az állam.
Tavaly csaknem 7500 gyermek részére több mint kétmilliárd forint összegben előlegezte meg a gyermektartásdíjat az állam.
Az egyszülős családok nyolcvan százalékában az édesanya tölti be a családfő szerepét.
Az egy év alatti gyermekek 13 százaléka egyszülős családba születik.-
Egyenként tízezer forintos élelmiszercsomagokat kapnak a rászorulók.
A számok alapján az egyszülős családok 19 százalékában az apa neveli a gyerekeket, miközben egy évtizeddel korábban ez 13 százalék volt.
„Szálszakadásig” sportolhatnak a családok az új nadrágokban, felsőkben.
A kormány több intézkedéssel is segítette 2010 óta az egyszülős családokat.
Magyarországon ma hozzávetőleg 40 ezer édesapa egyedül neveli gyerekeit, az Egyszülős Központ kezdeményezése rajtuk kíván segíteni.
Idén negyedik alkalommal nyaralhatnak ingyen a nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládosok.
Átadták az idei Páratlan szülő díjakat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.