Brit börtönkáosz: sorra szabadulnak a migráns bűnözők
Szakértők szerint a közbiztonság összeomlott.
Szakértők szerint a közbiztonság összeomlott.

Jogerősen egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve Fekete-Győr András.

Varju László és Fekete-Győr András még mindig parlamenti képviselők, nem vállaltak felelősséget – hívta fel a figyelmet a nagyobbik kormánypárt.

Börtönbe vitték azt a nyolc éve egy rendőrnőre támadó nőt, aki azt sem tudta, mióta körözik.

A baloldali képviselőt 900 ezer forint pénzbírságra ítélte a Fővárosi Törvényszék, valamint a 474 ezer forintos perköltséget is meg kell fizetnie.

Tizennyolcan, többségében diákok vesztették életüket öt éve a Verona mellett történt busztragédiában.

Vasvári Csaba 2006 őszén ártatlanokat küldött börtönbe, most külföldi lapban szitkozódik.

A BLM-mozgalom egyik rendőrellenes aktivistáját országgyűlési képviselőnek jelöli a baloldali koalíció.

Az elmúlt időszakban több helyen is feltűnt a miniszterelnök-jelölt körül egy titokzatos ember.

A volt magas beosztású rendőri vezető jelenleg is korrupciós bűncselekmény miatt tölti börtönbüntetését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csapadékra csak elszórtan számíthatunk, legfeljebb mérsékelt szitálással.

A HPV nemcsak a nőknél okozhat daganatos megbetegedést, hanem a férfiaknál is.

A főpolgármester által beadott és a Tisza Párt által is támogatott költségvetési javaslatban csaknem 70 milliárdos lyuk tátong.

A miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget a színpadon.

A bizottság elnöke szerint konstruktív tárgyalás zajlott.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

A jogállamiság retorikája mögött az EU maga sem tesz eleget a transzparencia elvárásainak – figyelmeztet ifj. Lomnici Zoltán

Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.

Nem tudjuk, hova mennek az uniós pénzek, ki ellenőrzi azokat, az ukránok pedig mihez kezdenek velük.

Továbbra is sok problémával küszködik a Liverpool, amely ma a Leeds otthonába látogat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.