Gyöngyösi mindenáron a szankciók mellett van
A Jobbik EP-képviselője szerint alkalmazkodni kell az új helyzethez.
A Jobbik EP-képviselője szerint alkalmazkodni kell az új helyzethez.

Kíméletlen össztűz zúdult Olaf Scholz német kancellárra.

Szoros a küzdelem a jobb- és a baloldali blokk között. A migráció és az energiaválság a fő kampánytéma.

Magyarország semmilyen módon nem támogatja az ársapka bevezetését, mert az áremelkedéshez és ellátási hiányosságokhoz vezetne.

Brüsszelben gyűltek össze rendkívüli tanácskozásra az unió energiaügyi miniszterei pénteken.

Egyetlen kórházi osztály annyi energiát fogyaszt évente, mint négy átlagos méretű családi ház.

A svédek történelmi választáson járulnak az urnákhoz szeptember 11-én.

Idén novembertől elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme – írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.

Reneszánszát éli a fa- és széntüzelésű cserépkályha.

Ukrajna a teljes katonai, gazdasági összeomlás szélén egyensúlyoz, kizárólag a Nyugat hadianyag-szállítmányai és pénzügyi mankója miatt működik még úgy-ahogy.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.