Hollik István: Brüsszelnek felül kell vizsgálnia a szankciókat
Már a Wall Street Journal is az elhibázott szankciók okozta energiaválságról ír.
Már a Wall Street Journal is az elhibázott szankciók okozta energiaválságról ír.

Tavaly családonként több mint 14 ezer forintnyi energiát pazaroltunk el teljesen feleslegesen.

Az energiaválság megingatta az ötpárti prágai kormányba vetett bizalmat.

Az energiaárak gondot jelentenek a pékségek és a lakóközösségek számára is.

„A Fidesz–KDNP-frakcióval azon dolgozunk, hogy megvédjük a magyar embereket az energiaválság következményeitől” – írta a kormányfő.

Szintén a spórolás mellett döntött a világ legszebb sugárútjának tartott párizsi Champs-Élysées-t üzemeltető bizottság is.

Szükséges az állami közbelépés, az energiaválság Európában szedi a legtöbb áldozatát.

A kormány a rezsicsökkentés és az árstopok fenntartása mellett most a nagy energiafelhasználású kis- és középvállalkozásokat is támogatja.

Az ország Bulgáriából importál áramot, Görögországból pedig energiahordozókat kap, hogy átvészelje a hosszú telet.

Az ország urándúsító kapacitásai megközelítik a világon rendelkezésre álló összkapacitás felét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.

A tűzoltók hamar eloltották a lángokat.

Néhány hét múlva a hegek is eltűnnek.

A balliberális polgármesternek megmaradt a többsége a közgyűlésben.

A csúcs új korszakot nyitott a magyar-amerikai kapcsolatokban.

A külügyminiszter új felvétellel jelentkezett.

A mostani vonatszerencsétlenség már a második hasonló eset egy hónapon belül.

Már nem Damir Krznar az Újpest vezetőedzője.

A Liverpool még egygólos hátrányban egyenlített volna ki a Manchester City ellen.

Bejelentette távozását a BBC News első embere is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.