A szardíniai Oristano közeli templom plébánosa sötétedés után nem kapcsolja fel a homlokzat és a harangtorony kivilágítását a helyi lapok szerint. Az északkelet-olasz Pordenone templomai az interneten kérnek anyagi segítséget a hívőktől a számlák kifizetésért.
Kevesebbet miséznek az olasz templomokban a magas energiaárak miatt
Csökkentik a misék számát, lekapcsolják a világítást a rezsiköltségek miatt takarékosságra kényszerülő olaszországi templomokban, az energiaárak gondot jelentenek a pékségek és a lakóközösségek számára is – írja az MTI.
Egyre több templomban a naponta bemutatott misék számának csökkentésével próbálnak takarékoskodni a költségekkel, így kevesebb áramot kell használni a templom belső világítására, és kevesebbet is kell majd fűteni a templomokat.
Ahol már megérkezett az őszi időjárás, a papok azt kérték, a hívők öltözzenek fel jobban, minél később kelljen elkezdeni fűteni a templomokat.
A közszolgálati rádió-televízió csütörtöki tudósítása szerint az északnyugati Lombardia egyházmegyéje már most nehezen tudja fedezni a kiadásokat a több száz egyházi egészségügyi és oktatási intézményben, valamint idősotthonban.
A szintén az egyház tulajdonában levő milánói Ambrosiana Könyvtárban, ahol rendkívüli mikroklímát biztosítanak az értékes köteteknek, a korábbi évi 12 ezer eurós (4,8 millió forint) számla az idén már túllépte a 60 ezer eurót.
Az olasz püspöki kar (Cei) jövő heti ülése dönt a rezsidrágulás miatt szükséges lépésekről.
A CGIL szakszervezet jelentése szerint a római belváros egyik legnagyobb, csaknem ezer családnak otthont a lakóépületében a lakókra bízzák a döntést a napi fűtés idejének esetleges csökkentéséről. A számítások szerint a téli idényben lakásonként a tavalyi 600 euró helyett 1300 euró lesz a fűtési díj.
A drágulás elkerülésére a korábban megszokott napi nyolc-tíz óra helyett a lakóknak bele kell egyezni, hogy napi öt és fél órára csökkentsék a központi fűtést.
A szakszervezet úgy látja, csak Rómában több százezer család süllyedhet szegénységbe a rezsiköltségek miatt.
A Coldiretti termelői szövetség felmérése szerint Bologna városában tetőzött a kenyér ára: elérte a kilónkénti öt eurót. A város Atti nevű péksége „krízisellenes” kenyeret árul kilónként 3,43 eurós áron, de ezzel egy időben megemelte a többi pékáru árát.
További Külföld híreink
A kisiparosokat tömörítő CNA közölte, a majdnem négyszázezer lakosú Bologna kétszáz péksége juthat csődbe a kifizethetetlenné vált energiaárak és a nyersanyagköltségek miatt, miközben a megdrágult termékekről lemondó vásárlókat is elveszítik.
A Menabrea sörgyár piemonti üzeme bejelentette a termelés leállítását szén-dioxid-hiány miatt. Korábban ásványvízgyártó üzemek álltak le ugyanezért.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzijjártó Péter: Reméljük, hogy a békevágy egyszer felülkerekedik a háborús pszichózison Európában
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország magas árat fizet az ukrajnai háborúért.
Ijesztő dolog történt egy repülőgéppel a levegőben + videó
A csodával határos, hogy minden utas megúszta a kalandot.
Szijjártó Péter: Rekordot döntött a Japánba irányuló magyar export
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a japán vállalatok nagy szerepet játszottak a magyar gazdaság teljesítményének fokozásában.
Az emberek szenvedésének dacára még mindig a háborút erőltetik a nyugati vezetők
Kijevbe érkezett a német külügyminiszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Szűkül a távolság minden évben, ebben az évben például már pariban voltunk
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Jön 2024 legszerencsésebb napja: fantasztikus, amit több csillagjegynek is tartogat
Videószimulációban mutatták be, hogy mi maradna Budapestből ha atomtámadás érné + videó
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
A tomboló németek megmondták a rendőreiknek, kikkel foglalkozzanak a „rettegett magyarok" helyett
Hogyan tovább, Ferencváros?
Vincent Kompany és Thomas Frank is jelölt a Bayern kispadjára – sajtóhír
Ekkora pusztítást végezne egy Budapestre dobott atombomba + videó
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzijjártó Péter: Reméljük, hogy a békevágy egyszer felülkerekedik a háborús pszichózison Európában
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország magas árat fizet az ukrajnai háborúért.
Ijesztő dolog történt egy repülőgéppel a levegőben + videó
A csodával határos, hogy minden utas megúszta a kalandot.
Szijjártó Péter: Rekordot döntött a Japánba irányuló magyar export
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, a japán vállalatok nagy szerepet játszottak a magyar gazdaság teljesítményének fokozásában.
Az emberek szenvedésének dacára még mindig a háborút erőltetik a nyugati vezetők
Kijevbe érkezett a német külügyminiszter.