találatok a(z) #építkezés hashtagre (82)
Az a kérdés, hogy a politikusnak le kell-e bontania a házát. A Párbeszéd társelnöke a Magyar Nemzetnek most azt mondta, fellebbez az ítélet ellen.
Videó a cikkben.
A külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint Magyarország nyolcmilliárd forintból épít új iskolát Petrinjában.
A balatonfüredi rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Nagyon vigyáznia kellene a momentumos zsenibrigádnak a jövőben, nehogy az a kép rögzüljön róluk, hogy nemcsak szakértelmük, de még fantáziájuk sincs a politikához.
Már el is nevezték a lelőhelyet.
Decemberben csaknem négy százalékkal maradt el az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest.
Jó ütemben halad a gyártelep megközelítésére szolgáló utak kiépítése is.
Meglévő ingatlan átalakításánál a legkisebb az esélye a jogi buktatóknak.
Miközben Vig Dávid az Amnesty igazgatójaként a jogállamért aggódott, addig Vig Mór a gyanú szerint adót csalt.
Sajtóinformációk szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat állhat a háttérben, ezt még nem erősítették meg hivatalosan.
Fontos döntést jelentett be a miniszterelnök a Magyar vállalkozók napján a Művészetek Palotájában.
A Momentum ezúttal a bajai polgármesterét vesztette el, aki kritizálni merte Donáth Annát a Gyurcsánnyal szembeni hangneme kapcsán.
A katolikus egyház fejét vasárnap szállították kórházba, súlyos hörgő gyulladása volt.
A középpályás újra az Európa-ligában kapott pihenőt, a LASK elleni sima, 4-0-s diadal során maradt a kispadon.