Gellei Imre és Várhidi Péter is kezdeményező játékot vár a válogatottól Jerevánban
Marco Rossi csapata nehéz meccs előtt áll, de a két egykori kapitány szerint is jobb az örményeknél.
Marco Rossi csapata nehéz meccs előtt áll, de a két egykori kapitány szerint is jobb az örményeknél.

Várhidi Péter szerint Szoboszlai nem egészséges, Egervári Sándor és Gellei Imre német klasszisokról beszélt.

Gellei Imre sorsát húsz évvel ezelőtt szintén az észtek elleni siralmas mérkőzés pecsételte meg.

Egészséges nemzeti büszkeség nélkül a nemzetközi szinten nem lehet jó eredményeket elérni.

A korábbi szövetségi kapitány immár nem tartja kizártnak, hogy meglepetésgyőztese lesz az Európa-bajnokságnak.

A volt szövetségi kapitány kíváncsi rá, hogyan futballoznak az olaszok hátrányban.

Gellei Imre, bárhol dolgozott, azonosult a klub felfogásával, s a lettek elleni meccs ma is benne él.

Mezey György, Csank János, Gellei Imre és Egervári Sándor boldogan ismeri el az utódjuk munkáját.

A jelenlegi, kétségkívül különleges helyzetnek is megvan a maga szépsége, ebben is meg lehet találni a kihívást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fővárosban is esett a hó.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

A tiszások által odavezényelt, büntetett előéletű férfiakat garázdaság miatt jelentették fel.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

Olaszországban az Afrikából érkező migránsterror egyre nagyobb gondot okoz a bűnüldöző szerveknek.

Élesen bírálják Dobrev Klára külhoni magyarok szavazati jogával összefügő tervét.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, szerencsére mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.

Mariosz Ilipolusz még nem nyilatkozott arról, hogy a csapat játékosai a vasárnapi rangadón többet veszítettek-e két pontnál.

Higher benefits and payments are on the way.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.