Emlékszem, szegény Gellei éveket öregedett azon az estén, meggyötörten értékelt a sajtótájékoztatón. Azon melegében nem akart lemondani, két nap múlva, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége előtt megtartott beszámolóján azonban felajánlotta a távozását, amit a testület el is fogadott.
A történelmi találkozó – akkor játszottunk először Észtország ellen – érdemben egyik fél problémáin sem változtatott.
Az észtek azóta sem jutottuk ki egyetlen világversenyre, nálunk pedig Gellei távozása persze önmagában semmit sem oldott meg.
Annyi tartás még maradt a magyar futballban, hogy amikor tétmeccsen, a 2014-es világbajnokság selejtezőiben ismét összekerültünk az észtekkel, akkor oda-vissza megvertük őket, igaz, vendégként csupán 1-0-ra.
Áldassék Lambrópulosz neve, aki öngólt rúgott Észtország ellen
Akkorra már rég megtanultuk, hogy – különösen idegenben – a magyar válogatott senki ellen sem mehet biztosra. Ugyanez volt a helyzet 2018 őszén, a Rossi-korszak negyedik mérkőzésén. A Nemzetek Ligája első kiírását a finnországi, 1-0-s vereséggel kezdtük, után itthon 2-1-re megvertük a görögöket, Athénban pedig 1-0-ra kikaptunk tőlük. Ezután következett a tallinni fellépés. A hektikus meccsen 2-1-re vezettünk, a végén Szalai Ádám egyenlített 3-3-ra, a döntetlen mindenképpen csalódást jelentett, úgy tűnt, ezzel temethetjük az álmainkat, hogy legalább a második helyre befussunk, s ráléphessünk a 2020-as Eb-re a Nemzetek Ligája felől vezető mellékösvényre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!