Varázslatos Hófehérke táncjáték a Budapesti Operettszínházban + galéria
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagy élményt nyújt a Budapesti Operettszínház előadása.
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt nagy élményt nyújt a Budapesti Operettszínház előadása.
A világsikert aratott produkció ismét Budapesten látható.
Unalomig ismételt vád Hollywooddal szemben, hogy friss ötletek helyett a régi sikereiket melegítik fel a sokadik folytatással vagy újragondolással.
A klasszikus mese rajongói valószínűleg csalódottan fogadják majd, hogy Hófehérkéből klasszikus feminista hőst faragtak.
A már megjelenése előtt nagy port kavaró remake márciusban kerül a mozikba.
Az egyik legnépszerűbb magyar youtuber szerint a woke-jegyében készült meséknek a gyerekek agymosása a célja.
Az 1937-es film rendezőjének fia szerint nem tisztelik apja és Walt Disney emlékét.
Csókcsata lett az amerikai kultúrharc új ütközete.
A Hófehérke élő szereplős feldolgozása már tavaly felhívta magára a figyelmet, mikor kiderült, hogy a kolumbiai származású Rachel Zegler fogja alakítani a karaktert.
A törpe színészek beszóltak a Disney-nek, miután a stúdió bejelentette, hogy újragondolja a Hófehérke-remake hét törpe karakterét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokan felháborodtak a botrányos cselekedet miatt.
Árverésre kerül Pascal ritka számológépe.
Párizsba is beszökött az erőszak.
Magyarország nincs benne a háborúban, a lengyelek benne vannak nyakig.
A szennyvízben kimutatható kórokozó országos átlaga 12,8 százalékkal nőtt szeptember eleje óta.
Illegal migration is among the gravest common challenges faced by the region, Peter Szijjarto emphasized.
Ezúttal a Nemzeti konzultációt hiúsítaná meg a Tisza párt elnöke.
A szennyvízben kimutatható kórokozó országos átlaga 12,8 százalékkal nőtt szeptember eleje óta.
Illegal migration is among the gravest common challenges faced by the region, Peter Szijjarto emphasized.
Ezúttal a Nemzeti konzultációt hiúsítaná meg a Tisza párt elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.