Ha ma megszólják egy karakter nemét vagy bőrszínét, az ritkább esetben szól magáról a filmről, mint inkább a woke-mozgalommal való ellenszenvről. A mesék szempontjából ugyanis ezek többnyire mellékes dolgok. Fiúként is tudok azonosulni Pocahontas dilemmáival, és fekete kislányként is rajonghatok a Jégvarázsért. Van, amikor az alkotók egészen parádés módját találják meg a diverzifikációnak (A hercegnő és a béka történetét például a 20-as évek New Orleansába helyezték, egy pillanatig sem kérdés a hercegnő bőrszíne), van, mikor totális zsákutcába tévednek (az új Pinokkióban a kék tündérrel sem az a baj, hogy fekete, hanem hogy egy ijesztő kopasz nő, ami szembe megy a karakter szimbolikájával).
Ugyanakkor kár lenne elvitatni azoknak a gyerekeknek az örömét, akik észreveszik, hogy az új Hófehérkének olyan a bőrszíne, mint nekik. Korábban Zegler is úgy védekezett, hogy Hófehérke nagyon népszerű a latino közösségek köreibenis, ő is hordott Hófehérke kosztümöt kisgyerekként, amiben szerintem nincs is semmi meglepő. A készülő Hófehérkébe is jó választás lett volna a félig kolumbiai származású és tehetséges Rachel Zegler szerződtetése (mert a karakter hófehérségénél sokkal hangsúlyosabb tulajdonság az irigységre okot adó szépsége), ha a színésznő nem nyilatkozott volna olyan butaságokat, amik a mese mélyebb ismeretének teljes hiányáról árulkodnak.
Ebből már tudni lehetett, hogy Hófehérkéből vezért fognak faragni, akit nem a herceg ment meg. Sőt, talán herceg sem lesz. A tegnap megjelent előzetesből kiderült, hogy miről is beszélt a színésznő, csakhogy a film az ismerős képkockák ellenére kevésbé tűnik az eredeti rajzfilm feldogozásának, mint inkább a 2012-es Hófehér és a vadász „diznísített” koppintsának, ami egy klasszikus fantasy történetben csomagolta újra Hófehérke történetét. Van helye az ilyen szabados feldolgozásoknak, de a Disneyt nyilvánvalóan kötik a tradíciók. A stúdió adaptációs stratégiája sokkal szerteágazóbb annál, sem minthogy egy kalap alá lehessen venni az összeset, így voltak már élőszereplős adaptációk, amik pont a szolgalelkűség miatt buktak el, máshol ez sikert jelentett, míg a máshol épp az volt az érdekes, hogy milyen lett az új nézőpontból elmesélt történet (A Szörnyella és a Demóna például a gonoszok előzménytörténete, az Alice Csodaországban egy folytatás, a Dumbo egy teljesen új történet). Az új Hófehérke úgy tűnik, hogy teljesen másrol fog szólni, mint az 1937-es rajzfilm, vagy akárcsak az alapjául szolgáló Grimm-mese. Az új előzetest itt lehet megnézni:
A Hófehérkét övező diskurzushoz nemrég az eredeti rajzfilm egyik rendezőjének a fia is hozzászólt, és tömören összefoglalta, mi is a gond ezekkel a feldolgozásokkal. Ezekkel még úgy is könnyű egyetérteni, ha máskülönben a Disney-feldolgozások újabb hullámának több darabját szeretjük is.
David Hale Hand élesen kritizálta a Disney bemutatás előtt álló élőszereplős feldolgozását. Úgy véli, hogy az új koncepció teljesen szembe megy azzal, amit apja és Walt Disney „jó ízléssel” létrehozott. Kifejtette, hogy a stúdió a klasszikusokat kihasználva próbál új, „progresszív” tartalmakat eladni, miközben ezzel elveszítik az eredeti történetek lényegét és szellemiségét. „Ez már nem ugyanaz a történet. Megváltoztatják a karaktereket és azok gondolkodását, új woke-dolgokat találnak ki, de én ezeket nem veszem be” – fogalmazott.
Szerinte a stúdiónak inkább új ötletekre kellene koncentrálnia, nem pedig átírni a régi klasszikusokat a mai trendekhez igazítva. Hand szerint a remake-kel nem tisztelik a klasszikus alkotásokat, és ha az apja és Walt Disney látnák mindezt, „forognának a sírjukban."
A Hófehérkét persze még senki sem látta, így valójában nem tudjuk, hogy milyen, csak az előzetes és az alkotók névsora alapján találgathatunk. A vállalati woke-ideológia nyomása ugyanis ide vagy oda, ez legutóbb például David Lowery rendezőn nem tudott kifogni, és saját ötletéből olyan filmet forgatott a Pán Péter és Wendyből, ami a kötelezően megváltoztatott részletek ellenére is hűen tükrözte az eredeti történet szellemiségét, sőt, talán még jobban is, mint a rajzfilm. Az új Hófehérke-filmet Marc Webb rendezi, aki szintén nem egy egyszerű iparosmester, a Csodálatos Pókemberek mellett olyan filmeket rendezett, mint az 500 nap nyár és A tehetség. A forgatókönyvet Greta Gerwig és Erin Cressida Wilson írták, mindketten híresek a női fókuszú filmjeikről. Bár Gerwiget lehet támadni a Barbie miatt, a sematikus történetmesélés eddig távol állt az írói munkásságától. Hátha nem most kezdi el...
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!