Üzent a világbajnok, aki Luke Littler és a magyar szurkolók estéjét is elrontotta Budapesten
A német tornagyőztes annyira nem bízott magában, hogy szombatra már repülőjegye volt Budapestről.
A német tornagyőztes annyira nem bízott magában, hogy szombatra már repülőjegye volt Budapestről.

Luke Littler sem hitte el, ami a budapesti negyeddöntője előtt történt.

A délután két nagy meglepetést is tartogatott, erre nem sokan számítottak az MVM Dome-ban.

Gerwyn Price továbbra is számít a budapesti közönség támogatására.

A világ legjobbjai is bemutatkoztak az MVM Dome-ban, Liverpoolban is drámaian nézték meccseket.

A magyar publikum a hangulatot, a dartsosok a játékukat tudták még tovább fokozni.

Péntek este megvadultak a magyar szurkolók az MVM Dome-ban, a hazai versenyzők sem tudták ezt mihez hasonlítani.

Borbély András megütötte az európai elit szintjét, igazán büszke lehet magára, a búcsú ellenére is.

Az MVM Dome-ban rendezik idén is az egyik legnagyobb dartsversenyt.

Az eddigi szokással ellentétben jövőre augusztusban rendezik meg a Hungarian Darts Trophyt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

Ügyet intézni így is tud, aki akar.

Mindenkinek jut elég tűzifa – hangzott el a Kormányinfón.

Újabb részleteket árult el a tiszás szociológus.

Éles fordulat rajzolódik ki a NATO kommunikációjában.

Az ügylet stratégiai jelentőségű lenne.

A jelentéstevők a dzsihadista terrorizmus és kábítószer-kereskedelemhez köthető bűncselekményre is figyelmezettek.

14 ezer éves farkasból rekonstruáltak egy orrszarvút.

Speciális konstrukciót dolgoztak ki, így az érintettek még a hosszú felszámolási eljárás lezárása előtt hozzájuthatnak a nekik járó összegekhez.

Továbbra is ő az Aalesund edzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.