Danny Noppert esélyesként várhatta a Rob Owen elleni meccset a második fordulóban. A walesi kezdett, mindketten stabil átlagot és játékot hoztak, az első hat legben mindenki megnyerte a kezdését (3-3). A hetedik játszmában hátsópályáról tudott nyerni Noppert, először került előnybe. A következő körben egy 180-assal Owen ráhelyezte a nyomást, de nem remegett meg a keze a kiszállónál (5-3). A walesi egy nagyon szép 64-es kiszállóval maradt meccsben. Hat meccsnyilat rontott Noppert, döntő leg következett. Owennek is volt meccsnyila, ám végül Noppert jutott tovább (6-5).

Következett a sokak által várt Chris Dobey mérkőzése, a világranglista 8. helyezettjének ellenfele Darren Beveridge volt. Miután az első leget gyorsan behúzta Dobey, a másodikban mindkét játékosnak meggyűlt a baja a kiszállással, ezt a skót fordította végül a saját javára. Majd el tudta venni az angol kezdését, és megnyerte sajátját, így komoly bajba került a korábbi világbajnoki elődöntős dartsos (1-3). Az ötödik legben feléledt az MVM Dome, oda-vissza dobták a 180-akat a játékosok. Magára talált Dobey, négy kört nyert zsinórban, megnyugtató pozícióba került (5-3). Beveridge idegességében már a törölközőjét harapta, tudta, hogy innen nincs visszaút. Sorozatban az ötödik leg is jött az angolnak, 6-4-gyel búcsúzott a skót. 92-es átlag felett zárt Dobey.
Egy világbajnok búcsúzott a Hungarian Darts Trophytól
Daryl Gurney egy korábbi világbajnok, Rob Cross ellen készült a skalpra, meg is nyerte saját kezdését. Cross egy kiváló, 148-as kiszállóval egalizált, majd ellépett 3-1-re. A hatodik legben mindkét játékos teljesítménye alulmúlta önmagát, Cross tudta behúzni a kört, kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy 5-2 lett 4-3 helyett, Gurney mérgelődött is, de gyorsan túltette magát rajta. Rob Cross stílusosan egy kilencnyilassal is megnyerhette volna a meccset, azonban a hetedik nyila hibádzott. Egy körrel később zárta le a találkozót (6-3).
Rob Cross erőt demonstrált már első budapesti meccsén, 100 fölötti átlaggal, egészen pontosan 102.17-tel zárt.
Gyorsan leszűrhető volt a közönség hangjából, hogy bizony rengetegen vártak James Wade játékára, ellenfele Luke Woodhouse volt, aki pénteken a parádésan játszó Borbély Andrást búcsúztatta. A sportág ikonikus alakjának tekinthető Wade, 2-1-nél elvette ellenfele kezdését, egészen 4-1-re ellépett. Innen nem volt visszaút Woodhouse-nak, aki hiába zárt jobb átlaggal, angol riválisa sokkal jobban kiszállózott, ezek között volt egy kiemelkedő 156-os is. 6-3-mal jutott tovább a világranglista 5. helyezettje.
Tetőfokára hágott a hangulat, ugyanis az egyik legnagyobb magyarországi kedvenc, Peter Wright állt a dartstábla elé.
A kétszeres világbajnok skót ugyan győztes leggel kezdett Kim Huybrechts ellen, de gyorsan nehéz helyzetbe került, egészen pontosan 3-1-es hátrányba. Még egy kezdését elveszítette, 5-2-ről kellett kapaszkodnia, úgy, hogy belga ellenfelének már meccsnyila is volt, ám kevés híján nem tudta megdobni a BULL-os kiszállót. Innen feljött 4-5-re Wright annak ellenére, hogy rengeteg szektorhibával játszott, nagyon sok 1-es becsúszott neki. Újabb meccsnyilat hibázott Huybrechts, 5-5-re módosult az állás, három kört nyert zsinórban a skót. Ám az utolsó legben dobott újabb 22-es kör betette a kaput a kétszeres világbajnoknál, 4. meccsnyilával már nyert Huybrechts (5-6).























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!