Littler anyja is beszállt a szócsatába, trágárkodva üzent
Hiába játszik hazai közönség előtt, mintha nem kedvelné a címvédőt a londoni nézősereg.
Hiába játszik hazai közönség előtt, mintha nem kedvelné a címvédőt a londoni nézősereg.

A darts-vb címvédője hatszettes csatában jutott tovább a 2018-as győztes ellen.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A délután két nagy meglepetést is tartogatott, erre nem sokan számítottak az MVM Dome-ban.

A magyar publikum a hangulatot, a dartsosok a játékukat tudták még tovább fokozni.

Több mint 450 ezer font adót nem fizetett ki.

A korábbi világbajnok már az első meccsén kiesett, és dühében olyat tett, amit gyorsan megbánt.

A PDC darts-vb fináléjában a csak 16 éves Luke Littler és Luke Humphries csap össze egymással.

A világbajnok Rob Cross 0-4-ről fordítva nyert, Luke Littler pedig simán bejutott az elődöntőbe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ruszin-Szendi Romulusz hiába próbálja bagatellizálni a háborús veszélyt.

Felkészült a bejelentésekre a Budapest Közút.

Decemberre ígérték, de január közepén is nagy kérdőjel látható a párt honlapján a mezőkövesdi székhelyű választókerületben induló aspiráns neve helyén.

A Tisza vezére alaptalanul vádaskodott a Hír TV stábjával szemben.

Politikai fegyver vagy végső megoldás?

Európai katonák Grönlandon.

Robert C. Castel elemzése.

Csoboth Kevinnek tartozik volt csapata.

A Pesti út egyik legrégebbi töltőállomása volt.

Az új városi mini a Renault Twingo technikáját használja, de teljesen más dizájnt kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.