Mourinho röhög a volán mögött, busszal érkezik Budapestre
A portugál vezetőedző nem hazudtolta meg önmagát a Bayer Leverkusen elleni visszavágón.
A portugál vezetőedző nem hazudtolta meg önmagát a Bayer Leverkusen elleni visszavágón.

A saját nevelésű Edoardo Bove lőtte közelebb Budapesthez a Romát.

Megjött Xabi Alonso étvágya, korábbi sikere helyszínére térne vissza.

Antonio Cassano nem áll le, megpóbálja rábeszélni korábbi csapatát, hogy vegye meg Vlahovicsot a Juventustól.

Továbbra sem találja a csapat következő trénerét a londoni klub, három sztáredző mondott eddig nemet.

Az AS Roma vezetőedzője úgy gondolja, már sosem kapja vissza, ami jár neki.

Rotterdamban a szálloda bárjában mégis elkészült a közös fotó, a tréner jó fej volt.

Öt piros lapot hozott a római derbi, a színfalak mögött sem csitultak az indulatok.

A Roma edzője, José Mourinho most nem balhézott, és ez bejött: csapata 1-0-ra legyőzte a Juventust az olasz bajnokság rangadóján.

A Cremonese elleni keddi olasz bajnokin kiállított római edző azt sérelmezi, hogy a negyedik játékvezető minősíthetetlen hangnemben beszélt vele a mérkőzés alatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Uniós joggal menne szembe a Tisza Párt ígérete, ami blokkolná a forrásokat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az amerikai elnök szerint az az indiai elhatározás, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását, segít véget vetni az ukrajnai háborúnak.

Az ukrán külügyminiszter az EBESZ elnökével tárgyalt.

A beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar nemzetgazdasági stratégiába – emelte ki a külügyminiszter.

Egy 6,5 megatonnás hidrogénbomba felrobbanásának megfelelő energia fog felszabadulni a becsapódás nyomán.

Az ukrán–magyar határszakaszon 4098-an léptek be Magyarországra vasárnap – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.