A főváros költségvetése már akkor megsemmisült, amikor elfogadta a közgyűlés baloldali többsége
Nyilvánvaló volt, hogy jogszabályellenes és nem tartható a büdzsé – emlékeztetett Sára Botond, a Fővárosi Kormányhivatal vezetője.
Nyilvánvaló volt, hogy jogszabályellenes és nem tartható a büdzsé – emlékeztetett Sára Botond, a Fővárosi Kormányhivatal vezetője.
A Fővárosi Közgyűlés megvonta a bizalmat Gyurcsány cégvezetőitől.
Minden fejlesztésnél ugrál, hogy anno még ő indította el, ő intézte, ő írta alá, ő beszélt róla először. Csak ilyenkor hallgat – írta a miniszter.
A miniszter szerint a főváros nem saját magának és nem a fővárosiaknak akarja ezt a telket megszerezni, hanem nyilvánvalóan van Budapesten egy ingatlanfejlesztő, aki foglalkozott már ennek az ingatlannak a fejlesztési terveivel, ő lehet a főváros favoritja.
Elkészültek a konkrét tervek is.
Egy olyan bűnszervezetről van szó, ami rákos tumorként épült be az önkormányzatok testébe.
Erős a gyanú, hogy a választók által kisebbségbe szorított, Budapestet eddig vezető balliberális gazdasági és politikai elit hatalomátmentési kísérletét látjuk.
A csődben lévő városnak jobbat tenne most egy magát legalább legitimnek tekintő főpolgármester, mint ez a színjáték.
Újabb szerződés Hann Endrééknek és Róna Dánieléknek, de kapott közpénzt még a Freeszfe Egyesület is.
Félre kell tenni az egyéni érdekeket, és meg kell védeni az önkormányzatokat a hiénáktól!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.