Magyarország sikeresen védekezett a járvány első szakaszában
A magyarok fegyelmezett viselkedésének köszönhetően sikerült „ellaposítani” a járványgörbét.
A magyarok fegyelmezett viselkedésének köszönhetően sikerült „ellaposítani” a járványgörbét.

A magyarországi járványügyi adatok továbbra is kedvezőek.

A keddi adatok szerint a halálos áldozatok száma 572 428, a gyógyultaké pedig 7 228 660 fő.
Tóth Erik elemző szerint a legfrissebb intézkedések a társadalom védelmét szolgálják.

Míg tavaly minden kilenc emberből egy szenvedett súlyos alultápláltságtól, idén a helyzet súlyosbodhat.
Vasárnap és hétfőn is 19-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben.
A világjárvány olyan nagy károkat okozott, hogy ezeket már nem lehet egyszerű adakozással orvosolni.
Az eredmények azt sugallják, hogy a már felgyógyult betegek újrafertőződhetnek a vírussal.

Az országban ismét emelkedik a koronavírusos esetek száma, a fertőzés minden korosztályt érint.
Az intézkedéseket a kormány ellenzi, mert a helyzet valójában romlóban van.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Ankarától nem messze történt a baleset.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.