A kormány már több, a taxisok érdekeit szolgáló intézkedést is meghozott
Országos Taxis Szövetség: Eredményeket elérni csak a tárgyalóasztalnál lehet.
Országos Taxis Szövetség: Eredményeket elérni csak a tárgyalóasztalnál lehet.
Alkotmányellenes javaslat is megfogalmazódott.
Miskolcon tartott sajtótájékoztatót az építési és közlekedési miniszter.
Egy milliárd utazás történt a MÁV, a Volán és a HÉV járművein tavaly és soha annyi bérletet nem adtak el, mint 2024-ben – jelentette be Vitályos Eszter.
Szabályt sért, aki nem figyel a járműve tisztaságára.
Összesen huszonhárman sérültek meg, közülük öten súlyosan.
Fontos vállalásokat ismertetett Lázár János.
A meteorológusok szerint folytatódik az extrém hideg időjárás.
Pótlóbuszok közlekednek január ötödikéig.
Younger generations need to know where we started from.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főváros kezelésében összesen mintegy 9 ezer hulladékgyűjtő van.
Törvénymódosítás jöhet Magyar Péter emberének a botránya miatt.
November végéig lehet visszaküldeni a kérdőíveket.
Hosszabb vonatokkal, több járattal készül a MÁV.
Megszólalt a Trump–Putyin-találkozó kapcsán.
Merz világossá tette: a sorkatonaság ügye központi kérdés a német kormány politikájában.
A volt francia elnök ma bevonult La Santé börtönbe.
"Hungary's economic policy isn’t good or bad depending on whether bureaucrats in Brussels applaud it,” he declared.
A XVI. kerület polgármestere szerint Magyar Péterék elképzelése teljes tévút.
Az ukrajnai háború jelentette veszélyek továbbra is fennállnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.