Felújítják a történelmi várkastélyt
Hamarosan ismét látogatható lesz Krasznahorka vára.
Hamarosan ismét látogatható lesz Krasznahorka vára.

Andrásfalvy Bertalan gyűjtéseiről lesz szó a Kossuth rádió műsorában.

A Te rongyos élet című operettgálával indítja a 2022/2023-as centenáriumi évadát a Budapesti Operettszínház szeptember 10-én és 11-én.

A Summerfest jó alkalom arra, hogy a saját hagyományainkat megéljük.

A siker receptje: Delon és Belmondo együtt a filmvásznon.

Tamási Áron Tündöklő Jeromosát a Nemzeti Színház, a Gyulai Várszínház és a beregszászi színház koprodukciójában mutatják be a gyulai várban.

Kellenek az olyan emberek, akik egy-egy közösség egy-egy ügyének az élére állnak.

Ünnepi programsorozattal várja az érdeklődőket a százéves Corvin mozi.

Erdélyben és Csehországban is vendégszerepel a Duna Művészegyüttes.

Első alkalommal rendezik meg a Kirgiz Köztársaság Kulturális Napjai rendezvényt Budapesten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.