Hihetetlen, de igaz: két meccset kapott Slottól a Liverpoolban, két piros lap lett a vége
Tíz emberrel fejezték be a Vörösök a Crystal Palace ellen elbukott ligakupa-találkozót.
Tíz emberrel fejezték be a Vörösök a Crystal Palace ellen elbukott ligakupa-találkozót.

A Crystal Palace folytatja a ligakupa negyeddöntőjében, míg a rekordbajnok a sebeit nyalogatja.

Két magyar játékos szerepel a Vörösök keretében a Crystal Palace elleni mérkőzésen.

Visszavágnának Szoboszlaiék az őket a lejtőn elindító mumusuknak.

Az angol labdarúgó Ligakupában a legjobb nyolc közé jutásért kisorsolt párharcokban öt meccset szerdán játszanak.

Egyre kevesebb a türelem a londoni klubnál, amely lejtőn tart a szakadék felé.

Nem is lehetett volna a pályán, de egy kiskapu segítségével gyorsan leigazolták.

A Newcastle United a története során először tudta megnyerni a Ligakupát.

A Liverpool nem tudta felvenni a versenyt a Newcastle-lel a ligakupa fináléjában.

A Liverpool néhány nap alatt két fontos meccset veszített el, vasárnap a ligakupa döntőjét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.