A Liverpool legendájának egy ír maffiavezér fiától született unokája
Már 45 évesen bele kell jönnie a nagypapa szerepébe.
Már 45 évesen bele kell jönnie a nagypapa szerepébe.
Egy másik korábbi klubjánál bekerült a Hírességek Csarnokába.
A várakozásokkal ellentétben az angol bajnok nem ad ki csillagászati összeget Alexander Isakért.
BL-győztes csapatban folytatja karrierjét a tekvandóban is jártas fiatal tehetség, aki Beckhamért és Ronaldinhóért rajong.
A brit Mirror című újság részletes elemző cikket közölt a Liverpool magyar igazolásáról.
A csendes átigazolási ablakok után az angol bajnok idén nyáron nagyon belehúzott.
A találkozó 20. percében a lelátón felharsant Diogo Jota dala.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Továbbra is az emlékezéssel telnek a napok Liverpoolban, gyűlnek a virágok és a sálak az Anfield környékén.
A középpályás más poszton tűnhet fel, mint eddig, Kerkez Milos pedig debütálhat a Preston North End ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.