Zene és hagyományőrzés felsőfokon
Hangversenyekkel, táncházzal és egy összművészeti fesztivállal is várják az érdekelődőket a Győri járásban.
Hangversenyekkel, táncházzal és egy összművészeti fesztivállal is várják az érdekelődőket a Győri járásban.
Megnyílt a Kor-Kör-Kép című kiállítás a Pesti Vigadóban.
A Magyar Művészeti Akadémia gondozásban megjelent szép kivitelezésű könyv különlegessége, hogy a Kossuth- és Ybl Miklós-díjas alkotó saját gondolatain kívül szerves részét képezik grafikái és versei is.
A Harsány-hegyi emlékhely bővítése jövőre készül el.
Február első hétvégéjén kezdődik az idei Pastorale-sorozat.
Teljes szembenállást elvárva hirdettek pályázatot, miközben a kiírók nem olyan finnyásak a magyar államhoz köthető támogatásokkal.
A kultúra az, amely „kovászként nemzetté érlelhet bennünket".
A múlt öröksége erő- és ihlető forrás lehet a jelen művészeinek is saját, egyéni stílusuk megtalálásához.
„A komolyzenében nem tudok úgy bejönni a színpadra, hogy azt mondjam: Jó napot kívánok! Hogy vannak?”
A Sosemvolt Budapest tárlaton megtudhatjuk, milyen lett volna a főváros, ha megvalósulnak a 150 év alatt született merészebbnél merészebb ötletek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Dévényi hatalmas bakot lőtt.
A Gyáli úti felüljáró környékén több hajléktalan is él, akikről a Baranyi Krisztina vezette főváros nem hajlandó tudomást venni.
Javier Tebas, a La Liga elnöke fejtette ki, hogy miért életképtelen a megreformált klub-vb.
A honvédség új szállító repülőgépe nélkül nehéz lenne a menekítés.
Önnek mit jelent Jókai? – Most elmesélheti, milyen személyes élmények fűzik a legmagyarabb íróhoz.
Magyar Péter embere korábban maga vallotta be, hogy az Európai Néppárt véleményét teszik magukévá.
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.
Felbontják-e a megalázottak a szerződésüket ezzel az öntelt, nagyképű és végtelenül bunkó bagázzsal, vagy van-e még a magyar társadalomban olyan óvatlan, aki hagyja magát bepalizni általuk?
Önnek mit jelent Jókai? – Most elmesélheti, milyen személyes élmények fűzik a legmagyarabb íróhoz.
Magyar Péter embere korábban maga vallotta be, hogy az Európai Néppárt véleményét teszik magukévá.
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.