Átadták a Nemzet Művésze díjat
Hárman vehették át a legrangosabb művészeti díjat.
Hárman vehették át a legrangosabb művészeti díjat.
Az ember tragédiája máig meghatározó mű.
Megjelent A Nemzet Levéltára – Fejezetek az Országos Levéltár történetéből című kötet.
A Magyar Művészeti Akadémia új elnöke a makoveczi örökségről, a tiszteletbeli elnöki titulus újragondolásáról és a láthatatlan művészekről is beszélt a lapunknak adott interjújában.
Egyetlen jelöltként vállalta a Magyar Művészeti Akadémia vezetését a testület új elnöke, Makovecz Imre egykori tanítványa.
Nem maradnak segítség nélkül a művészek.
Bemutatkozott az MMA Veszprémi tagozata.
Átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait.
A táborban az MMA művészeti ösztöndíjasai szabad alkotótevékenységet végezhetnek és előadásokon, műhelybeszélgetésen vehetnek részt.
Az MMA elnöke egyetért Csák János miniszterrel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olaszok lépésről lépésre engedik át a muzulmánoknak köztereiket, kulturális intézményeiket.
A spanyol hatóságok csak az elmúlt néhány napban négy dzsihadistát tartóztattak le különböző városokban.
A segélyezési programok új alapokra kerülnek.
Zelenszkij szerint új technológiákhoz és lőszerraktárakhoz is hozzáférhetnek.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
Amikor baloldali kormányzat ellen demonstráltak a tüntetők, a HVG publicistája rendőri erőszakra buzdított.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.