A számtalan kép közt, amellyel nap mint nap eláraszt a média bennünket, még inkább szükségünk van éles szemű vezetőkre, akik tájékozódásunkat segíthetik – hangsúlyozta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke köszöntő beszédében a Kor-Kör-Kép című kiállítás megnyitóján.

Haris László fotográfus akadémikustársam és Nagy Zopán fotográfus, költő válogatására minden bizonnyal igazak Henri Cartier-Bresson fotográfus szavai: illúzió, hogy a fényképek fényképezőgéppel készülnek. A fotók szemmel, szívvel és lélekkel készülnek
– emlékeztetett rá az MMA elnöke. Hozzátette:
a most kiállított alkotások felnagyítva állítják elénk a szépet, az érdekeset, a különöst, az egzotikust, a szokatlant, és ugyanakkor utazásra hívnak bennünket. A technikai változatosság révén fejezeteket mutatnak a fényképezés múltjából, távoli országokba vagy a sokszor már történelminek tűnő XX. századba, saját félmúltunk díszletei közé visznek bennünket. Máskor pedig, mintha egy komolyabb időutazás lehetőségét is nyújtanák: száz-kétszáz évvel korábbra, déd- és ükszüleink idejébe repítenek vissza az Erdélyben vagy Csángóföldön készült alkotások, amelyeken a hagyományos paraszti kultúra szereplőit, életmódját azonosíthatjuk.
A megnyitó művészeti programjában Kása Béla fotóművész, az MMA rendes tagja és zenész barátai feketelakai lassú csárdást, cigánytáncot és sűrű csárdást játszottak.
Haris László, az MMA elnökségi tagja kiemelte beszédében: a kiállítás a köztestületi tagok bevonódását is szolgálja a Film- és Fotóművészeti Tagozat életébe. Sokféle technikát és számtalan különböző eszközt alkalmaznak az itt kiállító fotográfusok, így nem lehetett egyetlen központi témát megnevezni és arra felépíteni a tárlatot. „Nagy Zopán ezt a rendkívül szerteágazó képsorozatot úgy szerkesztette egybe, hogy azok örömmel végignézhetők legyenek” – fejezte ki elismerését a kurátori munkáról Haris László.
A 33 kiállító fotóművész átfogó képet nyújt a hazai fotográfia tapasztalt mestereinek, mondhatni, nagyköveteinek alkotásaiból” – kezdte Nagy Zopán megnyitóbeszédét. Mint mondta, közülük már többen is fél évszázada a szakmában vannak, és különféle intenzitással, habitussal, elhivatottsággal művelik a fotográfia sokrétű lehetőségeit. Sok személyiség művének találkozása zajlik itt: a kordokumentumoktól, a szinte lezárt, homogén életművektől kezdve, a folyamatosan érdeklődő, tervező, a digitális lehetőségeket is kihasználó, kreatív gondolkodókig.
A kurátor felhívta a figyelmet arra, hogy a zűrzavaros jelenből ironikusan, akár játékosan vagy komoran kitekintő egyéniségek válogatott szellemi fragmentumaival, sajátos képtárlatával ismerkedhet meg a látogató a Pesti Vigadó kiállításán. Láthatunk például fotógrafikákat, digitális kollázsokat – és a vegyes technikákon túl a költészet (például képekhez társított haiku versek) és fotóalbumok, művészkönyvek is megjelennek a változatosan installált térben. Mindezek által – egyféle Kor-Kör-Kép kaleidoszkópon keresztül – időtlen időfolyam(at)okat megélve, átlátva és megőrizve léphetünk tovább…
A kiállításhoz két kísérőesemény is tartozik: június 3-án Nagy Zopán kurátor, június 20-án pedig Haris László fotóművész tart tárlatvezetést. A kiállítás június 22-ig látogatható a Pesti Vigadó IV. emeleti kiállítótermében.
Részletek és jegyvásárlás a Vigadó honlapján.